Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.
Jelen írás második része ezen utóbbi munkákhoz kíván csatlakozni. 35 Célom, hogy korabeli források felhasználásával szemléltessem, hogyan élte át egy országos hatókörű intézmény, egy katolikus apácarend – mint társulat és benne az egyének – a háborús éveket. A mű második fele arra keresi a választ, hogy a nővérek hogyan reagáltak a háborúra; milyen stratégiákkal készültek a front közeledtére, a háború túlélésére; elmenekültek-e működési területükről; milyen veszteségeket szenvedett el a társulat, illetve az egyes fiókházak. Néhány zárdából viszonylag részletes veszteséglajstrom maradt fenn. Ezek alapján próbálom meg felderíteni azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatták az egyes fiókházak kárainak mértékét. Megvizsgálom, hogy a szerzetesnők milyen interakciókba kerültek a megszálló hadseregekkel; szokásos életük milyen mértékben változott meg, továbbá hogy a nővérek a front elvonulása utáni új viszonyokhoz hogyan tudtak alkalmazkodni, milyen új magatartásformákat kellett elsajátítaniuk, milyen – korábban számukra szokatlan – új munkaterületeken kellett helyt -állniuk, mekkora áldozatokat hoztak, hogy folytatni tudják eredeti feladatukat, a lányoktatást. Külön fejezetek szólnak a trianoni Magyarországon kívüli fiókházak, illetve a kínai misszió sorsáról. Korszakhatárul azért 1946-ot választottam, mert a nővérek számára nagyjából eddigre ért véget a háború. 1946 nyarán került vissza a rend kezelésébe az oroszok által lefoglalt utolsó, azaz a kiskunfélegyházi zárda. Szintén ekkor került bevezetésre az új fizetőeszköz, a forint, stabilizálva ezzel a gazdaságot, és véget vetve a nővérek beszámolóiban oly érzékletesen ábrázolt hiperinflációnak. 1946 őszén tértek vissza kétévnyi távollét után a front elől 1944 őszén Németországba és Ausztriába csoportosan eltávozott iskolanővérek. Célszerűnek tűnt tehát az adott naptári év végét választani befejező dátumul, még ha ez nem is esik egybe az iskolanővérek által gyakran alapvetésként értelmezett tanítási év kezdetével vagy végével. A korszakhatár kijelölését az is indokolja, hogy 1946 után jelentősen megváltozott a felekezeti iskolákhoz való politikai hozzáállás, ami az 1948-as államosításig, majd a szerzetesrendek 1950-es felszámolásáig vezetett. A kiépülő diktatúra ellehetetlenítette a nővérek korábbi stratégiáinak hatékony alkalmazását, egyetlen alternatívaként a túlélésért folytatott harcot, majd az 35A n ői szerzetes közösségek háborús tapasztalatai eddig főleg forrásközlésként jelentek meg, lásd: Antal 2017; Fodor 2014. Intézménytörténeti keretbe ágyazva publikálták a szegedi iskolanővérek debreceni zárdájának háborús „élménybeszámolóját”, lásd: Mellau 2011. Az eddigi hasonló témájú írások tehát egy-egy rendház, nem pedig a társulat egészének háborús megpróbáltatásaira koncentráltak. Tudomásom szerint nem született még olyan mű, amely az egy társulaton belüli fiókházak megéléstörténeteit, veszteségeit hasonlította volna össze egymással. 16
