Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

A társulat fiókházai - Egy település – több fiókház

ingatlant pedig még nem vehették birtokba. Így ismét gondot okozott az egyetemre járó nővérek elhelyezése. A társulat 1923-ban felkérést kapott a Budapest, II. kerület Ilona utca 4. sz. alatti Ferenc József Nevelőintézet háztartásának – konyha, mosókonyha és ruhatár – vezetésére.331 A nővérek azzal a feltétellel vállalták el ezt a mun­kakört, hogy az intézet – a házi nővérek járandóságán kívül – biztosítani tar­tozott a társulat budapesti főiskolát, illetve egyetemet látogató négy-öt tag­jának ingyenes lakhatását, beleértve a fűtést, világítást és az élelmezést, sőt még a kedvezményes villamosjegy-váltásra jogosító igazolványokat is.332 Az első évben tíz kalocsai nővér kezdte meg működését az új munkakörben, az 1924/25-ös évben már 11 nővér és három jelöltnő tevékenykedett itt.333 A tár­sulat szempontjából két ok miatt számított nagyon előnyösnek az új fiókház alapítása. Egyrészről rendeződött a felsőoktatási intézményekbe járó szer­zetes nővérek lakhatási és ellátási problémája, másrészről a szintén ebben az évben feloszlatott pécsi fiókház nővéreinek elhelyezése is megoldódott, mivel a budapesti internátus ellátása ugyanannyi nővért igényelt, mint ahá­nyan korábban Pécsen működtek. Az ottani nővéreket tehát testületileg át­helyezték az új, budapesti, ám a korábbihoz hasonló tevékenységi körbe. 334 A társulat itteni munkája 1932-ig különösebb fennakadások nélkül folyt. Ebben az évben azonban a Ferenc József Nevelőintézet fenntartója a kollégi­umi helyiségek egy részét tantermekké akarta átalakítani. Az internátusi lét­szám csökkenése maga után vonta az alkalmazott nővérek létszámának csökkenését is. A korábban ott dolgozó nővérek harmadára, csak öt nővérre lett volna szükség, akiknek ráadásul egy szuterénhelyiségben lévő egyetlen szobában kellett volna összezsúfolódniuk. Az egyetemista nővérek pedig 331A Ferenc József Nevel őintézet a Budapest II. kerületi katolikus főgimnáziummal kap­csolatban álló internátus volt. Az itt lakó fiúk a gimnáziumot látogatták, ezenkívül inté­zeti keretek között részesültek külön nyelvi, zenei és sportoktatásban is. Kislexikon [é. n.] http://www.kislexikon.hu/ferenc_jozsef-nevelointezet.html (Hozzáférés: 2022. ja­nuár 31.) – Az intézmény háztartásának átvételére kérte a társulatot gr. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, sógora, dr. Kováts Gyula intézeti főigazgató és dr. Horváth Győző püspök is. HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1923. október 1. 332A n ővérek az éves járandóság mellett természetbeni juttatásokra is jogosultak voltak: évente fejenként egy pár cipőt, tíz méter fekete ruhaszövetet, húsz méter sifont (pamut­vásznat) kaptak, illetve az intézet fedezte a nővérek számára szükséges cipőjavítást, va­lamint az orvosi kezelést és a gyógyszerellátást is. – HU-MNL-BKML-XII.6. Általános Káptalanok. Az általános titkárnő jelentése az 1917–1924 közti időszakról. 333HU-MNL-BKML-XII.6. Tanácsülési jegyz őkönyv, 1924. június 15. 334A pécsi fiókházról lásd „A társulat általános története. A társulat fiókházai. Megsz űnt házak” c. fejezetet. – A korábban Pécsen dolgozó nővérek magukkal vitték az általuk ve­zetett historia domust, és annak feljegyzéseit Budapesten, az Ilona utcai fiókházban foly­tatták. HU-MNL-BKML-XII.6. Fiókházak iratai. Budapest, Ilona u. 4. sz. alatti fiókház iratai és a pécsi fiókház iratai. 102

Next

/
Thumbnails
Contents