Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
IV. FEJEZET KUTATÁSI PROGRAMOK ÉS A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS GYAKORLATA - IV/3. A szociáldemokráciával kapcsolatos kutatások
után egyedül a szociáldemokrata pártokhoz köthető.346 Ezzel szemben a „nagy ellenfél”, a kereszténydemokrata–konzervatív politika képviselői jóval negatívabb minősítést kapnak, mint a „visszahúzó”, a nemzetközi tőke érdekei szerint cselekvő erők.347 A negatív jelenségeket (a növekvő munkanélküliséget, a szakszervezetek befolyásának megtörését stb.) egyedül a konzervatívok számlájára írták a szerzők.348 Holott a valóságban nem csak a jobboldali, konzervatív kormányok nyúltak a megszorításokhoz. Ma már kevésbé emlegetik, de Nagy-Britannia munkáspárti kormánya 1976-ban kénytelen volt az IMF-hez fordulni kölcsönért, amiért cserébe Callaghan miniszterelnök keresztülvitte a közkiadások lefaragását, a munkaerő árának letörését, vagyis pontosan azt tette, amit egy bármilyen másik kormány tett volna a helyében.349 Az 1980-as évek els ő felében Mitterand francia elnök is hasonlóan járt el, igaz előtte megpróbálkozott a régi recepttel, a liberális John Maynard Keynes nevéhez fűződő gazdaságpolitikával, amelyet hosszú évekig sikerrel alkalmaztak a szociáldemokraták. Ám a Társadalomtudományi Intézet által megbízott egyik külső kutató úgy vélte, hogy „a nemzetközi gazdasági viszonyok nyomása és a menedzseri körök ellenállása miatt”350 végül Mitterandék kénytelenek voltak 1983-ban a kon zervatív stabilizációs politikához fordulni. A valóság az, hogy ez nem a „nemzetközi nagytőke” összeesküvése miatt történt, bármennyire is szimpatikus volt ez a magyarázat a marxista társadalomtudósoknak, hanem arról volt szó, hogy a keynesiánus gazdasági program, amelynek lényege, hogy az állam a hiányzó forrásokat a saját maga által finanszírozott közmunkaprogramokkal, infrastrukturális beruházásokkal pótolja, egyszerűen nem tudott működni a két olajárrobbanás utáni gazdasági helyzetben.351 Abban sem volt igaza egy másik tudósnak, hogy a szociáldemokraták érdemei közé tartozik a „tekintélyelvűség nagymértékű fellazítása”,352 hiszen a nyolcvanas években bizonyos országokban éppen a szociáldemokrata pártok vezetésében törtek előre a tekintélyelvű, erősen központosított hatalomgyakorlást preferáló, karakteres politikusok (Andreasz Papandreu a görögöknél, Bettino Craxi az olaszoknál, s Francois Mitterand a franciák-346Havas 1986b, 5–6. 347Uo. 12. 348Johancsik 1986, 203. 349Loppert 2003, 181., 207. 350Johancsik 1986, 204. 351Loppert 2003, 221. 352Hülvely 1986, 61. 306
