Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/8. A Társadalomtudományi Intézet külkapcsolatai
1981-ben már messzebbre is eljutott, amikor felkeresték az Ipari Termelés Gazdasági és Szervezési Intézetet Novoszibirszkben és Irkutszkban, illetve a Történelemtudományi, Filológiai és Filozófiai Intézetet Novoszibirszkben. Találkoztak a reformer gondolkodású Tatjana Zaszlavszkajával is,505 a szovjet szociológia egyik kiemelkedő alakjával, aki akkor a novoszibirszki Ipari Termelés Gazdasági és Szervezeti Intézet igazgatóhelyettese volt. 506 Bulgária társadalomtudósaival már kevésbé volt szoros viszonya a KB TTI-nek, bár a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága (BKP KB) Társadalomtudományi és Társadalomirányítási Akadémiájával két közös kötetet is kiadtak: az 1980-as, Sztojan Cvetev és Ágoston László szerkesztette A fejlett szocialista társadalom cím ű munkát, illetve az 1981-es, Cveta Vaszileva és Kovács Ferenc által szerkesztett A szocialista életmód. Eredmények és problémák cím ű művet. Igaz, ezek meglehetősen nehezen készültek el, s úgy tűnik, hogy erről alapvetően a bolgárok tehettek (ezt látványosan igazolta az a szófiai megbeszélés 1978 júniusában, amelyre hiányosan készültek fel).507 A kapcsolatok azonban itt is fokozatosan bővültek. 1975-re a KB TTI ugyan felvette a kapcsolatot a BKP KB Politikai Akadémiájának Ifjúságkutató Csoportjával és a Bolgár Tudományos Akadémia Modern Társadalmi Elméletek Intézetével, de 1976 előtt érdemi együttműködés nem alakult ki.508 Az együttm űködés alapvetően sikeres volt, bár a „szocialista demokrácia” témánál azért nem volt teljesen feszültségmentes a közös munka. 509 A bolgárokkal való közös kutatást az is akadályozta, hogy a magyar intézettel ellentétben a bolgár társadalomtudósok kevésbé voltak nyitottak az interdiszciplináris vizsgálódások felé, elsősorban a „fejlett szocializmus” és a gazdasági helyzet problémáival foglalkoztak. 510 505Ágoston – B őhm 1981, 609. 506Burawoy 2006, 58.; Kalmár 2014, 719., 724., 726.; Kornai 2005, 328. 507HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-53. Kollár Nóra: Feljegyzés Lakos és Ganev elvtárs szófiai megbeszéléséről, 1978. június 29–30-án (1978. július 3.). 508HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-29. Nagy László: Feljegyzés az MSZMP KB Társadalomtu dományi Intézete és a szocialista országok pártintézményeinek kapcsolatairól, 1974–1975 (1975. szeptember 1.); Uo. Feljegyzés az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet nemzetközi együttműködésének főbb vonásairól. 509HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-25. Kollár Nóra: Jelentés az MSZMP Központi Bizottság Tár sadalomtudományi Intézete külügyi tevékenységéről 1975–1978-ban (1978. december 30.); HU-MNL-OL-M-KS 904-1-46. Havas Péter – Mikecz Tamás: Jelentés szófiai utazásról (1978. április 10.). 510HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-53. Kollár Nóra: Feljegyzés Lakos és Ganev elvtárs szófiai megbeszéléséről, 1978. június 29–30-án (1978. július 3.); HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-57. Havas Péter: Jelentés V. I. Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából rendezett tudományos-elméleti konferenciáról, „A leninizmus és az ideológiai harc napjainkban” címmel (Szófia, 1980. március 18–20.). 183