Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/8. A Társadalomtudományi Intézet külkapcsolatai

A tematikus kapcsolatok kialakításában az is nehézségeket okozott, hogy a KB TTI sok partnerintézete gyakran egyetlen terület vizsgálatára kon­centrálta az erőit (például a gazdasági kérdésekre), ezzel szemben maga a Társadalomtudományi Intézet témái komplexek voltak, nagy tér nyílt az interdiszciplináris kutatások számára. 495 Nagyon sok munkát rótt a KB TTI-re az, hogy „a szocialista demokrá­cia” témát pártközi együttműködésben koordinálta. Emellett sok külügyi vonatkozása volt annak is, hogy az intézet három nagy országos témát is felügyelt, a fejlett szocializmusra, a társadalmi struktúrára és a szocialista demokráciára irányuló vizsgálatokat. Tekintve, hogy a kelet-közép-európai országok együttműködésének keretében az MSZMP is vállalta bizonyos területek (így A szociáldemokrácia és a hozzá való viszony, Az ifjúság életútja a szocializmusban, valamint a Szocialista demokrácia elnevezés ű témákét) nem­zetközi kutatását, az intézetnek ezeket is be kellett illesztenie programjába. Mindemellett több akadémiai problémabizottság munkájában is részt vet­tek az intézeti munkatársak a kétoldalú Magyar–Szovjet Társadalomtudo­mányi Együttműködési Bizottság mellett.496 (Ez utóbbi szervezetnek egyéb ­ként a KB TTI egyik igazgatóhelyettese, Nagy László volt a titkára.) 497 A szocialista országokkal való kapcsolatok alapvetően két intézmény­típusra terjedtek ki: az egyes állampártok intézményeire és a helyi tudo­mányos akadémiákra. A sokoldalú kutatásokat folytató KB TTI mindkét típussal szoros viszonyra törekedett. A szocialista országok közül a Szov ­jetunió kutatóhelyeivel volt a legszélesebb a Társadalomtudományi Intézet kapcsolata, bár a kölcsönös együttműködés kezdetben kicsit nehezen épült ki. Itt főleg az akadémiai problémabizottságokban alakultak ki jó kapcso­latok, amelyek közös kutatásokig is eljutottak (például Az ifjúság életútja a szocializmusban cím ű, hat országot érintő összehasonlító vizsgálat, vagy A munkásosztály a világforradalmi folyamatban cím ű program esetében).498 Ide 494Uo. Kollár Nóra: Jelentés az MSZMP Központi Bizottság Társadalomtudományi Intézete külügyi tevékenységéről 1975–1978-ban (1978. december 30.). 495HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-29. Feljegyzés az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet nemzetközi együttműködésének főbb vonásairól. 496Uo. és HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-57. Guba László – Kollár Nóra: Jelentés az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének nemzetközi tevékenységéről a kommunista és mun­káspártok Központi Bizottságai mellett működő tudományos intézmények vezetőinek 1980. májusi, Ulánbátorban megtartott tanácskozása óta (1981. szeptember 15.). 497Uo. Nagy László levele Lakos Sándornak (1980. március 25.). 498HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-29. Kollár Nóra: Feljegyzés az MSZMP KB Társadalomtudo ­mányi Intézet nemzetközi együttműködésének főbb vonásairól; HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-25. Jelentés az MSZMP Központi Bizottság Társadalomtudományi Intézete kül­ügyi tevékenységéről 1975–1978-ban (1978. december 30.). 181

Next

/
Thumbnails
Contents