Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/5. A Társadalomtudományi Intézet 1974 és 1980 között
igazgató a korábbi nemzetközi csoport átalakításával. 314 Erre azért volt szükség, mert 1975-ben a Szovjetunióban és a vele szövetséges országokban meghirdették a „fejlett szocializmus” ideológiáját, amit a magyar párt 1975-ös kongresszusa hivatalos rangra is emelt. Ez a „hivatalos marxista– leninista ideológia” megújítási kísérlete volt, lényegében azt kellett volna bebizonyítaniuk a kutatóknak, hogy a hetvenes évekre Kelet-Európában és a Szovjetunióban létrejött fejlett szocialista társadalom nem egyszerűen a kapitalizmus és a kommunizmus közti átmenet, hanem a saját maga szabályai szerint működő, önálló társadalmi rendszer.315 Ez a program az Agi tációs és Propaganda Bizottság által ajánlott téma volt, s annyira újszerűnek számított, hogy nem kapcsolódott más, korábbi kutatási feladatokhoz. 316 A KB TTI-ben a program bázisintézményeként működő tudóskollektíva feladata volt a szocialista országok összehasonlító elemzése, az ún. „fejlett szocialista társadalom” kritériumainak analizálása, különös tekintettel a tulajdonviszonyokra, az egyenlőségre és az életmód kérdéseire.317 Ennek azonban csak nehezen, és csak részben tudott eleget tenni a csoport. Bizonyos szemszögből ez volt a KB TTI „legproblematikusabb” team je, aminek számos oka volt. A különböző helyekről összetoborzott, részben régi (Kerekes György, Kristóf Lazo, Patkós János, Polonyi Péter, Turgonyi Júlia), részben új (Kalocsai Dezső) intézeti munkatársaknak össze kellett szokniuk, hogy hatékonyan tudjanak együtt dolgozni, miközben a legtöbb dolgozónak már korábban kialakult, egyénileg művelt kutatása volt, amelyeket össze kellett hangolni, hogy a csoport kutatótervébe szervesen illeszkedhessenek. Sokan azonban már hosszú évek óta foglalkoztak saját témájukkal, így nyilvánvaló volt, hogy ezek az emberek nem fognak tudni könnyen új kutatásokra váltani.318 „A csoportban kutatott témák eléggé különállóak, egymással lazán, vagy alig függenek össze, csak közelebbről-távolabbról érintik a fejlett szocializmus problematikáját” – panaszolta Ágos-314HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-26. Feljegyzés a fejlett szocialista társadalom jellemz ő vonásai témacsoport munkájáról és helyzetéről (az 1977. jún. 1-i csoportvezetői értekezlet számára, 1977. május 30.), 30. 315Földes 2018, 222., 339. 316HU-MNL-OL-M-KS 288-41.-250. Javaslat az Agit.-Prop. Bizottság által ajánlott újabb tár sadalomtudományi kutatási témákra (1975. szeptember 30.), 24.; HU-MNL-OL-M-KS 288-41.-290. Tájékoztató jelentés az Agit.-Prop. Bizottság által elfogadott középtávú társadalomtudományi kutatási témákban folyó munka helyzetéről (1975. szeptember 30.), 6. 317HU-MNL-OL-M-KS 288-41.-249. (1975. szeptember 16.) Javaslat az Agitációs és Propa ganda Bizottságnak az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ötéves fő kutatási irányaira (1975. szeptember 9.), 30. 318Ez a jelenség más intézményeknél – például az MTA Közgazdaságtudományi Intézeténél is – előfordult. Sági 1965, 362–363. 146