Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

II. FEJEZET AZ MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETE - II/5. A Társadalomtudományi Intézet 1974 és 1980 között

az is hozzátartozik, hogy a KB TTI már Lakos Sándor igazgatása alatt is időnként adott megbízásokat olyan külső kutatóknak, akik nyíltan ellen­zékinek vagy antimarxistának számítottak.283 Kenedi János 1978-ban pél ­dául A pártdemokrácia, mint a munkahelyi demokrácia eszköze címmel készített egy „szigorúan bizalmas” megjelölésű anyagot.284 Mint már szó volt róla, elvileg az Agitációs és Propaganda Bizottság el­nöke felügyelte az intézetet, de az igazgatókat nem tartották szoros ellen­őrzés alatt, viszonylag szabadon határozhatták meg, hogy kikkel szeretné­nek együtt dolgozni. Az 1974-től az APB első embereként működő Óvári Miklóst sem foglalkoztatta különösebben az Intézet, szinte mindent ráha­gyott Lakosra és utódjára, Huszár István igazgatóra. Utóbbi a vele készült életútinterjúban erről így mesélt: „Én úgy éreztem, hogy két hónapban egy­szer be kell mennem Óvári Miklóshoz és tájékoztatni kell az intézeti mun­káról. Fölírtam 5–6 témát, hogy mit kell vele megbeszélnem. A 3.–4. témá­nál láttam, hogy nem figyel oda. Nem is folytattam. Rád bízom! – mondta.” 285 A KB Társadalomtudományi Intézetének vezetőjét két igazgatóhelyettes segítette. Az igazgatóhelyettes intézményen belüli jogköre gyakorlatilag megegyezett a KB osztályvezető helyetteseinek jogosultságaival. Az I. számú igazgatóhelyettes az igazgató távollétében rendelkezett mindazok­kal a hatáskörökkel, amelyekkel főnöke is, a II. számú helyettese az igaz­gatót csak egyes területeken és esetekben pótolhatta, bár hivatalosan nem mindig tettek különbséget a helyettesek között.286 Az igazgatóhelyettesek közül Halay Tibor volt az „első számú”: 1970. szeptemberben nevezték ki az intézet második emberének.287 Az 1930-ban született Halay Lakoshoz a vele kapcsolatos történetek. Csákó Mihály szerint például az volt a szokása, hogy vé­gigment az Intézeten, minden szobába bekukkantott, szabályosan leskelődött, hogy mit csinálnak a munkatársai, de ha észrevették, akkor rögtön továbbállt. Gazsó Ferenc azt mesélte, hogy az új gazdasági mechanizmus leállítása után tartott egyik intézeti megbe­szélésen az igazgató úgy megijedt reformer kollégái álláspontjától, hogy szünetet rendelt el és nyugtatót vett be. Bőhm Antalt pedig megpróbálta lebeszélni amerikai ösztöndíjas útjáról, s arra akarta rávenni, hogy mondjon le erről a lehetőségről „önként”, de megtil­tani nem akarta. Bőhm végül negatív következmények nélkül elutazott a tengerentúlra. A szerző interjúja Bőhm Antallal, 2016. november 9., Csákó Mihállyal, 2017. december 7. és Gazsó Ferenccel, 2016. február 15. (Mindegyik a szerző tulajdonában). 283Kerekes 2001, 10. 284Kenedi 1979. 285Huszár István-interjúja. Készítette Tóth Margit, 1990, OHA 250. sz. 394. 286HU-MNL-OL-M-KS 904-1.-14. Társadalomtudományi Intézet szervezeti felépítése és m ű­ködésének néhány alapelve (1969. november), 227–228. és 234. 287HU-MNL-OL-M-KS 288-5.-526. Jegyz őkönyv a Politikai Bizottság 1970. szeptember 22-én megtartott üléséről. 141

Next

/
Thumbnails
Contents