Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.

BEVEZETÉS

10 állam” szerveként kizárólag a diktatúra érdekeit szolgálta, sőt, amint a ké­sőbbiekben látni fogjuk, éppen annak bomlásához járult hozzá indirekt módon. Hozzám jóval közelebb állnak a revizionista felfogások , amelyek ár ­nyaltabban kívánják bemutatni az államszocialista rezsimek működését. A heterogén összetételű „revizionista iskolához” sorolt kutatók sokszor azt igyekeztek bizonyítani, hogy a kommunista rendszerrel szemben a társa­dalom bizonyos egyedei vagy csoportjai képesek voltak saját érdekeiket érvényesíteni. A szocialista országok élén álló pártállami9 apparátust nem monolit tömbként jellemzik, hanem olyan entitásként, ahol megjelenhettek különféle érdekcsoportok, nézetek, s ezek bizonyos szintig befolyással le­hettek a legfelsőbb döntéshozókra is. A posztsztálini rezsimek között ugyanis voltak olyanok (a konszolidált Kádár-rendszer feltétlenül ideso­rolható), ahol a hatalom tudatosan nyitva hagyta a társadalom felé irányuló csatornákat. Ez lehetővé tett némi interakciót, s létrehozta az informális há­lózatok széleskörű rendszerét.10 Munkámban három tematikus egységben mutatom be, hogyan műkö­dött ez az interakció a tudósközösség és a politikai szféra között az állam­szocialista időszakban. A Társadalomtudományi Intézet azért is tűnt ehhez ideális választásnak, mert nem volt sem klasszikus akadémiai intézmény, sem klasszikus „politikai agytröszt,” viszont mindkét funkciónak igyeke­zett eleget tenni.11 Ahhoz, hogy ezt jól mutassam be, írásomat három na ­gyobb tematikus egységre osztottam. Az I. fejezet a modern társadalom­tudományok és a politika közötti kapcsolatokról szól: milyen kapcsolatok alakultak ki, mi az elméleti háttere a tudományos döntés-előkészítésnek? Emellett felvázolom a magyarországi szocialista rendszer vezetői és a tár- 9 Tudatosan használom a „pártállam” kifejezést az 1948 és 1989 közötti magyarországi uralmi rendszer leírására, mert ebben az időszakban végig egyetlen párt, az MDP, illetve MSZMP gyakorolta a hatalmat, szervezetei átszőtték az egész országot, beépültek az ál­lami struktúrába is. Bár vannak, akik a „pártállam” kifejezést kizárólag a Rákosi-korszak totális diktatúrájának leírására használják, és vitatják, hogy az érvényes lenne a Kádár­korszakra is (például Földes 2018, 109.), magam Rainer M. Jánossal értek egyet, aki szerint 1956 előtt és után is pártállamról kell beszélnünk, hiszen a rezsim alapelemei (a párt ve­zető szerepe, tulajdonviszonyok stb.) alapvetően nem változtak meg (Rainer M. 2011, 144.), és a „társadalminak” nevezett szervezetek (KISZ, Hazafias Népfront stb.) is a párt közvetlen felügyelete alatt maradtak (Majtényi 2018, 45.). Ezen nem változtatott az sem, hogy a kádári vezetés tudatosan törekedett az állami és a pártfeladatok részleges szétvá­lasztására (Takács 2012, 15.). A párt és az állam közti folyamatosan módosuló munka­megosztást Kalmár Melinda szekularizációs folyamatként jellemzi: Kalmár 1998,141–146.; Kalmár 2014, 88–89, 119–122. 10A kommunista diktatúrák leírására létrehozott paradigmák jellemzéséhez lásd Bartha 2003, 16., 18., 25–27., 37.; Hoffmann 2003, 2–6.; Rainer M. 2011, 67–68., 142., 147–148. A revizionizmushoz lásd még Majtényi 2018, 281. 11Csizmadia 2001, 107., 132.

Next

/
Thumbnails
Contents