Pál Zoltán: Társadalomtudomány a diktatúrában (Budapest, 2021) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 2.
BEVEZETÉS
10 állam” szerveként kizárólag a diktatúra érdekeit szolgálta, sőt, amint a későbbiekben látni fogjuk, éppen annak bomlásához járult hozzá indirekt módon. Hozzám jóval közelebb állnak a revizionista felfogások , amelyek ár nyaltabban kívánják bemutatni az államszocialista rezsimek működését. A heterogén összetételű „revizionista iskolához” sorolt kutatók sokszor azt igyekeztek bizonyítani, hogy a kommunista rendszerrel szemben a társadalom bizonyos egyedei vagy csoportjai képesek voltak saját érdekeiket érvényesíteni. A szocialista országok élén álló pártállami9 apparátust nem monolit tömbként jellemzik, hanem olyan entitásként, ahol megjelenhettek különféle érdekcsoportok, nézetek, s ezek bizonyos szintig befolyással lehettek a legfelsőbb döntéshozókra is. A posztsztálini rezsimek között ugyanis voltak olyanok (a konszolidált Kádár-rendszer feltétlenül idesorolható), ahol a hatalom tudatosan nyitva hagyta a társadalom felé irányuló csatornákat. Ez lehetővé tett némi interakciót, s létrehozta az informális hálózatok széleskörű rendszerét.10 Munkámban három tematikus egységben mutatom be, hogyan működött ez az interakció a tudósközösség és a politikai szféra között az államszocialista időszakban. A Társadalomtudományi Intézet azért is tűnt ehhez ideális választásnak, mert nem volt sem klasszikus akadémiai intézmény, sem klasszikus „politikai agytröszt,” viszont mindkét funkciónak igyekezett eleget tenni.11 Ahhoz, hogy ezt jól mutassam be, írásomat három na gyobb tematikus egységre osztottam. Az I. fejezet a modern társadalomtudományok és a politika közötti kapcsolatokról szól: milyen kapcsolatok alakultak ki, mi az elméleti háttere a tudományos döntés-előkészítésnek? Emellett felvázolom a magyarországi szocialista rendszer vezetői és a tár- 9 Tudatosan használom a „pártállam” kifejezést az 1948 és 1989 közötti magyarországi uralmi rendszer leírására, mert ebben az időszakban végig egyetlen párt, az MDP, illetve MSZMP gyakorolta a hatalmat, szervezetei átszőtték az egész országot, beépültek az állami struktúrába is. Bár vannak, akik a „pártállam” kifejezést kizárólag a Rákosi-korszak totális diktatúrájának leírására használják, és vitatják, hogy az érvényes lenne a Kádárkorszakra is (például Földes 2018, 109.), magam Rainer M. Jánossal értek egyet, aki szerint 1956 előtt és után is pártállamról kell beszélnünk, hiszen a rezsim alapelemei (a párt vezető szerepe, tulajdonviszonyok stb.) alapvetően nem változtak meg (Rainer M. 2011, 144.), és a „társadalminak” nevezett szervezetek (KISZ, Hazafias Népfront stb.) is a párt közvetlen felügyelete alatt maradtak (Majtényi 2018, 45.). Ezen nem változtatott az sem, hogy a kádári vezetés tudatosan törekedett az állami és a pártfeladatok részleges szétválasztására (Takács 2012, 15.). A párt és az állam közti folyamatosan módosuló munkamegosztást Kalmár Melinda szekularizációs folyamatként jellemzi: Kalmár 1998,141–146.; Kalmár 2014, 88–89, 119–122. 10A kommunista diktatúrák leírására létrehozott paradigmák jellemzéséhez lásd Bartha 2003, 16., 18., 25–27., 37.; Hoffmann 2003, 2–6.; Rainer M. 2011, 67–68., 142., 147–148. A revizionizmushoz lásd még Majtényi 2018, 281. 11Csizmadia 2001, 107., 132.