Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
A jáki apátság és kegyurai a középkor második felében
nem egységes a történészek véleménye. 170 Anélkül, hogy állást foglalnánk a kérdésben, figyelembe véve az oklevélben található archaizmusokat, kétségtelennek kell tartanunk, hogy Somogyvárott a 14. század első harmadában létezett egy, a hahóti monostorral kapcsolatos Szent Lászlótól való oklevél, valószínűleg a leányegyházi jogviszonyról – ha nem is pontosan azzal a szöveggel, amit Valterus szövege megőrzött. Másfelől, egy 1356-os oklevélből ismerjük, hogy ekkor a Hahót nemzetség mely tagjai osztozkodtak a monostor kegyuraságán, azaz megtudjuk, melyik ág birtokolta azt.171 Ennek fényében nem nehéz kideríteni, hogy a II. András király nevében kelt, 1234-ből származó oklevelet – amelyben a király a Hahótok kérésére megerősíti az Arnold által alapított monostornak az atyafiság különböző tagjaitól származó adományait, és amelyről már rég kiderítette az oklevélkritika, hogy hamis – elsősorban azért készíttették a Hahót nemzetség egy másik (azaz nem az 1356-ban szerepl ő) ágának tagjai, hogy ezzel a monostor javaihoz való jogukat igazolhassák.172 Erre állt el ő Valter apát ultima ratioként a Szent László-féle oklevéllel. Számunkra az eset most el sősorban azért érdekes, mert jól rávilágít a vizsgált jelenségre és a megoldási lehet őségekre. A monostor kegyurasága a nemzetségi ágak között vita -téma, főleg javai felhasználása miatt. Az érdekelt felek egyike oklevelet hamisít II. András nevére, amelyben pontosan feltüntetik az alapító személyét, az ősök egymáshoz való viszonyát és dos uk nagyságát. Erre a mo nostor anyaapátsága, Somogyvár megvédve „gyermekét” az egyik szent királyra hivatkozva utasítja el az igénylők jogait. Hogy mi lehetett a per vége, azt nem tudjuk, az 1356-os oklevélből csak sejthető, hogy az 1234-es oklevelet hamisító Arnold-ág alulmaradt. A Szent Lászlóra való hivatkozás ellenére a monostor maradt a Hahótok patronátusa alatt, de ennél többet nem is érhetett el. A javait fosztogató nemzetségbeliek elriasztására feltehetően ennyi is elég volt. A kegyúri igényekkel fellépőkkel szemben tehát eredményesen lehetett felvenni a küzdelmet megfelelő okleveles bizonyítékok birtokában. Ha voltak ilyenek, ezeket bizonnyal fel is használták védekezésül. Ha nem voltak, akár mert elvesztek, elpusztultak a régi oklevelek, akár mert nem is készültek, akkor saját készítésű oklevelekkel is meg lehetett próbálni a küzdelmet, 170Szentpétery (Reg. Arp. 32.) és Györffy a kiadásban (DHA I. 304–305.) hamisnak tartja, míg Hóman a rex Pannoniorum királyi cím miatt (Hóman 1918.), Dávid 1978, 291–296. pedig az ószláv Piliske névvariáns miatt hajlik az eredetiségre. (Utóbbi irodalom nem szerepel a DHA kommentárjaiban.) 171Zala I. 565–570. 172Zala I. 7–8. (Reg. Arp. 534.) 76
