Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
Lectori salutem
LECTORI SALUTEM! Az elmúlt évtizedekben élénk szakmai viták folytak arról a kérdésről, hogy a történeti kutatás, illetve a történeti jellegű kiadványok készítése a levéltárosi hivatás részét képezi-e vagy sem. E viták jelentősen hozzájárultak a levéltárosi pályakép tisztulásához, de a leegyszerűsítő „levéltáros vagy történész” kérdésfeltevés idejét múlta. Mára ugyanis egyértelművé vált, hogy a rendezési, selejtezési, segédletkészítési, gyűjtőterületi munka, a kutató- és ügyfélszolgálat ellátása, a különféle adminisztratív feladatok, valamint az irattani, levéltártani kutatások mellett a történeti forráspublikációk, tanulmányok, monográfiák készítése is szerves részét képezi a levéltárosi munkának, létjogosultságát ezért nem lehet elvitatni. A Magyar Nemzeti Levéltár tudományos tevékenységének alapját a levéltári törvény képezi. Eszerint minden közlevéltár „levéltár- és történettudományi kutatásokat végez a levéltári munka fejlesztése és a levéltári anyag felhasználásának elősegítése céljából, s közzéteszi a kutatás eredményeit, illetve a tudományos munkamegosztás keretében részt vállal az általa őrzött iratanyag publikálásában.” (1995. évi LXVI. törvény, 13. § g.) A tudományos munka a Magyar Nemzeti Levéltár számára azonban nemcsak a törvény által előírt egyik kötelező alapfeladat, hanem azon túl egy potenciális kitörési lehetőség is. A kutatások és azok eredményeinek publikálása ugyanis nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a levéltárosi munka minél szélesebb körben ismertté váljon, ugyanakkor javuljon a szakma külső megítélése, társadalmi presztízse is. Az Országos Levéltárnak és a megyei tagintézményeknek éppen ezért a rendkívül megnövekedett feladataik mellett is kiemelt stratégiai célként kell kezelniük a történeti forráskutatást és -feltárást, az alapkutatásokon nyugvó tudományos művek elkészítését, publikálását. Ez nemcsak a szakma kultúrpolitikai jelentőségének növelése, hanem a levéltárosok önbecsülése szempontjából is fontos tényező. Hiszen magától adódik a kérdés: ki publikáljon, ha nem az, aki levéltárosként, az iratanyag referenseként talán a legjobban ismeri a forrásokat? Másrészt – amint a korábbi vitákban is többször megfogalmazódott – az a levéltáros, aki nem ambicionálja a személyes kutatást, nem elemez forrást, aki számára az írott dokumentum nem válik „élővé”, az jóval nehezebben birkózik meg az iratok értékelésével, a kutatók részletes és érdemi informálásával. A Magyar Nemzeti Levéltár 2023-ban több évfordulót is ünnepel. Magyarország legrégebbi közgyűjteménye 300 éves lesz. Az 1723. évi XLV. törvény rendelkezett arról, hogy „...Pozsony városában, s az országlakó urak házában, általános országos levéltárt állítsanak fel...” („... statum est: ut Universale Ar -7
