Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
A „szent királyok” libertasa: a monostor magisztrátus-joga
főesperesre, valamint az esztergomi éneklőkanonokra, Bálint magiszterre hivatkozott – utóbbi sokáig a vadkerti egyház magisztere volt (diucius te nuit magistratum) –, akik szerint a kondicionáriusok igen is tartoznak a ma gisztrátust viselő (custodi et suis antecessoribus magistratum tenentibus ) őrkanonoknak a nevezett kötelezettségekkel. Vallomásuk szerint Kilián vadkerti pap az említett jövedelmeket több éven keresztül az őrkanonok nevében beszedte, ezek kétharmadát az őrkanonoknak juttatva, míg a tizedjövedelmek egyharmadát a maga számára tartotta meg egyháza tulajdonában. Az érsek az említett egyháziak eskü alatt tett vallomása alapján ítéletében az őrkanonok javára döntött, kétharmad-egyharmad arányban szabva meg az őrkanonok javára a magisztrátus-jogért (magistratus pro iure ) neki járó jövedelmeket. Az oklevél szövege annak köszönheti fönnmaradását, hogy 1313-ban az akkori őrkanonok – nyilván saját jogai biztosítására – átíratta és megerősíttette Tamás esztergomi érsekkel.326 A szakirodalomban tehát az ilyen ügyekkel kapcsolatos okleveleket alkalmanként többféleképpen értelmezték. A magisztrátust a már említett kegyúri viszony mellett általában az oltár- és kápolnaigazgatósággal, esetenként a főesperesi joghatósággal, illetőleg a leányegyházi viszonnyal kapcsolták össze, mert a kánonjogi gyűjteményekben és a nyugati egyháztörténeti irodalomban nem találták a magyarázatát. Ják nembeli Zlaudus 1247. évi magisztrátus-ügye Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a jáki magisztrátus-egyezség előtt két esztendővel, 1247-ben Henrik prépost és a veszprémi káptalan is kiadott hasonló ügyben egy oklevelet, amely szabatosan értelmezi a ius ma gistratust, és biztonsággal következtethetünk bel őle a magiszterek kilétére. A páratlanul értékes forrásban a kibocsátó elmondja, hogy püspöke, Zlaudus kérésére bizonyos, teljes jogon a káptalanhoz tartozó kápolnákat a magisztrátus-jog alól felmentve adófizetővé teszi (capellas [...] ad nos pleno iure pertinentes ad sua beneplacita a iure magistratus absolventes fecimus censuales). 326HU-MNL-OL-DF 237972. – Esztergomi székesf őkápt. magánlt. 51-1-32. – Kiadása: Mon. Strig. II. 160–161. Az átíró oklevél regesztája AOkl. III. 572. Említi az oklevelet Kollányi 1908, 112., de csak a plébánosnak járó jövedelmekkel kapcsolatban. Ugyanő Marcell custosról (1277–1297) már korábban megállapította, hogy „őrkanonok és egyúttal hosszabb időn keresztül a vadkerti egyház igazgatója” (Kollányi 1900, 20.), de az intézményt nem értelmezte. Szabó 1969, 200. is csak a helyi pap jövedelme szempontjából értékesítette: „A vadkerti szekeresektől és szentséghordóktól az esztergomi érsek fejenként két mérő gabona és 1 tyúk papi bért kívánt.” Györffy 1963–1998, IV. 316. a magisztrátust nem említi, szerinte az oklevél a tizedfizetés szabályozásáról szól. Meg kell jegyezni, hogy a cur bungiokra a középlatin szótár is csak ezt az egy adatot ismeri, jelentése ezért csak való színű (Lexicon Latinitatis Hung. III. 447). 119
