Rácz György: A Jáki Apátság és kegyurai a középkorban (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 1.
Ják helye az ország monostorhálózatában
A jáki tűztől végeredményben független, hogy az 1332-es királyi oklevelében említett, Jeromos apát szavait igazoló „tanúskodó hívek”, azaz befolyásos egyháziak – akiknek a közbenjárására a király kiadta oklevelét –, teljesen tisztában voltak azzal, hogy elidegenített egyházi birtokjogok viszszaszerzésére milyen érveket kell felhozni. Válaszolnunk kell tehát most már arra a kérdésre, hogy milyen befolyásos tanácsadók javaslatára adhatta ki a király ezt az oklevelet, milyen erők állhattak a kancellária „megtévesztése” mögött? Az 1332-es kritikus oklevél kiadási körülményeinek felderítésében, az oklevél valódi vagy hamis voltának eldöntésében egy eddig nem kellően hangsúlyozott szempont, a bencés monostorok egymás közti kapcsolatának vizsgálatával juthatunk előbbre. Ják és Pannonhalma A középkori Magyarországon óriási különbség volt monostor és monostor között jogállásuk és dotáltságuk különböző mértéke szempontjából. Ezek pedig elsősorban az alapítók személyétől, elhatározásától és főképpen anyagi lehetőségeiktől függtek. Egyfelől tehát, míg a királyi alapítású monostorok a 13. században már immunitas t élveztek, azaz birtokaikon lakó népeik felett a királyi igazgatási apparátussal szemben adózási és bíráskodási kiváltságokkal rendelkeztek, egyházjogi vonatkozásban pedig exemptio t kaptak, azaz az illetékes megyéspüspök joghatóságától (iurisdictio ) mente sen, közvetlenül az esztergomi érsek vagy maga a pápa alá tartoztak, 267 addig a nem királyi alapítású és kegyuraság alá tartozók ilyen kiváltságokkal nem rendelkeztek. Egyetlen nemzetségi monostor sem nyert el exemptio t, tekinthetők kivételeknek. Ják esetében az alapítólevél hiányát támasztja alá az a tény is, hogy a kegyuraság megállapítása érdekében lefolytatott 1325-ös vizsgálat végeredményét a király a két apát és a megyebeliek szóbeli tájékoztatása alapján tudja meg. Az ala pítás és javadalmazás körülményeiről szóló oklevélről ekkor senki sem tett említést. A közel egykorú lébényi monostor javadalmazásáról ugyanakkor fennmaradt a király oklevele (Urk. Burg I. 51–55. [82. sz.] = Reg. Arp. 236.), ezt azonban a monostoralapítás oklevélben elbeszélt zavaros körülményei tették indokolttá. Bár Ják esetében hasonló problémákról nem tudunk, azért egy hasonló oklevél létezésének feltételezése indokoltnak tűnik. Ezt igazolhatja az 1325-ös vizsgálatról szóló oklevél hátlapjára írt újkori följegyzés (1651 – 1214 = 437). Ha nem is kell feltétlenül klasszikus alapítólevélre gondolnunk, anynyit azonban megengedhetünk, hogy II. Andrásnak lehetett egy akár szándéknyilatkozatot, akár birtokadományt tartalmazó megerősítő oklevele, amely elveszett. Az is elképzelhető, hogy az 1214-es évszám a jáki műemlékegyüttes valamelyikén szerepelt, és az 1600-as években még olvasható volt. 267Bónis 1947, 183–186. összefoglalja az ezzel kapcsolatos addigi véleményeket. A monos torok kiváltságai szempontjából kimelendők Pleidell 1934., és legutóbb Kumorovitz 1964, 72., 76. észrevételei. (A két kifejezés egyébként gyakran szinonimaként szolgált. III. András exemptio nak nevezi a zobori apátság népeinek megyésispán joghatóságától való men tességét is: Reg. Arp. 3716. XII. János pápa a garamszentbenedeki monostorral kapcsolatban mondja: libertates et immunitates [...] libertates et exemptiones : Fejér VIII/3. 307.) 105
