Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára
bér 12-én keltezett levele, hogy a levéltári anyagot két hozzáértő szakember kezeli. Ezt követően az alispán megígérte, hogy a teljes anyag beszállításáról és annak számbavételéről majd jelentést küld.26 Berettyóújfaluban a vármegyeházán a levéltári anyag ekkor hét szobában, ládákban és kötegekben várta a rendezést. A rendezéshez viszont nem voltak meg a minimális feltételek sem (polc, leltár, állvány). A főlevéltámoknak pedig nem volt befolyása a vármegye irattárára. Ráadásul külön levéltárral rendelkezett az adóhivatal és az árvaszék is. 1948-ban nemcsak a levéltár, hanem az országos és megyei szervek is sok energiát fordítottak a magyarromán iratcsere lebonyolítására.27 A levéltár a fennálló egyezmény értelmében átadta Romániának az oda tarozó iratokat és csak a Magyarországot érintő együtteseket tartotta vissza. Az átadás első menete 1950-ben történt meg. Márciusban a két megye egyesítését követően Bihar Vármegye Levéltárának iratait beszállították Debrecenbe, és Hajdú Vármegye Levéltárában helyezték el. A nyár folyamán a két megyei anyagot új helyre, a Kossuth utcára költöztették, majd megkezdődött az iratok egyesítése és rendezése. Az iratátadás második menete akkor vált szükségessé, amikor a különböző szervek és hivatalok 1950 májusáig nem küldték be a Debreceni Állami Levéltárba az átadásra szánt iratokat. Az így késve érkezett iratokat a levéltár ládákban tárolta, egyidejűleg pedig a Művelődési Minisztérium útján megindította az akciót az újonnan felhalmozott iratanyag átadása érdekében. Ennek az akciónak eredményeként 1963. június 7-én a Román Népköztársaság kiküldött bizottsága a levéltártól felbontatlanul átvette az összesen hét láda iratanyagot, melyben összesen kb. 50 ifin irat volt. Tartalmuk ismeretlen, ugyanis azokat még a volt alispáni hivatal és a polgármester vették át felbontatlanul, mindenféle jegyzék nélkül. A román kormány szintén nagy mennyiségű bihari iratot adott át. Ezek az iratok túlnyomórésze 1940. augusztus 30. után kerültek Berettyóújfaluból Nagyváradra, további részük pedig az 1940-1944 évek között Nagyváradon keletkezett. Nagyváradról 83 ládában érkeztek az iratok és ideiglenesen a megyei tanácsház egyik szobájában helyezték el, minthogy ezek befogadására már nem volt hely a levéltárban. Később a békési illetőségű iratokat kiválogatták és átadták a Békés Megyei Levéltárnak. Az a jegyzék, ami bemutatná az átadott iratokat, tételesen nem maradt fenn. Ennek egyik oka az, hogy Bihar vármegye levéltára soha sem volt leltározva, s hogy mit vittek el Nagyváradra, csak nagy vonalakban ismerhető meg, mert a fősúlyt a közigazgatási iratokra fektették, továbbá azokra az iratokra, melyeknek „gyakorlati” haszna is volt. Hogy az iratokból melyek vesztek el a hurcolások során és mi hiányzott már annak előtte is, az már soha nem lesz megállapítható, csak a hiány. Bihar vármegye levéltári anyaga tartalmazza mindazokat a történelmi változások után megmaradt iratokat, amelyek a vármegye önkormányzati szerveinek működése során keletkeztek. A régi iratok feltehetően 1660-ban Nagyvárad törökök által történt elfoglalásakor, illetve az 1688. évi felszabadító harcok során pusztultak el. A török kiűzése után az első vármegyei közgyűlést 1688. augusztus 30-án tartották, ettől kezdve - kisebb-nagyobb hiányokkal - a jegyzőkönyvek fennmaradtak. Az első irat 1692-ben kelt. Azonban nemcsak a katonai események következtében, hanem más módon is pusztultak el iratok. A Rákóczi-szabadságharc teljes korszakának iratanyagát megsemmisítették a bukás után. Elpusztították II. József iratait is halála után, mert azok állandóan a nemzeti érzület arculcsapását hirdették. Nagyobb mérvű selejtezés történt az 1819. június 21-én hozott közgyűlési határozat alapján is, amely az 1770. után keletkezett adókivetési, valamit az 1804. és 1811. évi népösszeírási iratok teljes megsemmisítését eredményezte. A közgyűlés 1824-ben újabb határozatot hozott a „régi, szükségtelen” iratok megsemmisítésére, majd Jakab Mihály 1835-ben a bünfenyítő iratokat selejteztette ki, holott később minden intézkedése az iratvédelem jelentőségének felismeréséről tanúskodott. A két világháború, a terület-elcsatolások és ennek következtében a levéltári anyag szétválasztása és költöztetése folytán jelentős anyagok pusztultak el. Nem véletlen tehát, hogy a többi megyéhez képes Bihar megye főispánjának iratai (1920-1941) meglehetősen hiányosak. Nem találhatók meg a főispán működését tükröző 1872-1919. közötti évek iratai sem. Szegényesek az 1920 után keletkezett iratok, s alig olvashatunk a fennmaradt dokumentumokban a közellátás megszervezéséről, vagy az egészségügy helyzetéről. Elszomorító a kép Bihar megye alispánja 1944-1950 közötti iratainak esetében is. Különösen nagyok a közellátási 26 MNLHBMLXXI. 5/b. 5115/1945. 13. d. 27 MNL HBML XXI. 5/b. 153. 7336/1949. 138
