Á. Varga László (szerk.): Az 1918-1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények jegyzékei - 17. Békés-, Bihar-, Csanád-, Szatmár vármegyék, Kővár-vidék levéltárai és egyéb magyarországi levéltárak fondjai. Repertórium (Budapest - Bukarest, 2017)
Magyar levéltártörténet
A 19. század első felében a fentebb tárgyalt levéltárak iratanyaga jelentős mértékben gyarapodott, a feladatok ellátása szakszerűbbé vált. A városi és vármegyei levéltárak szervesen kacsolódtak a város és megye igazgatásához, sok ilyen jellegű teendőjük is volt. A levéltárak jogbiztosító jellegének abszolút elsősége ugyan még megmaradt, a 18. század végétől azonban növekvő mértékben a történettudományi kutatók is használták a levéltári forrásokat, igaz e használat 1848 előtt még csekély volt. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc bukása után a vármegyék önkormányzata megszűnt, a vármegyei levéltárak irányítása a megyehatóságok irányítása alá került. Az 1867. évi kiegyezést követően helyreállt a korábbi rend. Az 1849 utáni gyűlölt osztrák rendszer idején keletkezett német nyelvű iratokat - pótolhatatlan kárt okozva a történet- tudománynak - több vármegyében megsemmisítették. Az 1860-as években, de főleg a kiegyezés után napirendre került a vármegyei és a törvényhatósági jogú (thj.) városok levéltárainak ügye. A feudális rendszer megszűnésével, a polgári viszonyok kialakulásával a levéltárak jogbiztosító jellege háttérbe szorul. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) történészei terveket dolgoztak ki, amelyek a levéltárak tudományos használata primátusán nyugodtak. Felmerült, hogy a régebbi városi és vármegyei levéltári anyagokat és a lezárult hiteleshelyi levéltárakat az Országos Levéltárban vagy pedig az alája rendelten létrehozandó „regionális” levéltárakban helyezik el, de ez az elképzelés papíron maradt. Napirendre került a vármegyei és thj. városi levéltárak központi szakmai felügyelete megteremtésének gondolata is, ami ugyan szintén nem valósult meg, de bizonyos lépések azért történtek. 1880-ban az Országos Levéltár a fenntartó Belügyminisztérium (a tárca az Országos Levéltár és a törvényhatósági levéltárak főhatósága volt egészen az I. világháború végéig) utasítására kérdőíves módszerrel felmérte e levéltárak állapotát, aminek annyi eredménye lett, hogy a városok és a vármegyék elég gyakran fordultak az Országos Levéltárhoz szakvéleményt kérve levéltáruk rendezési és selejtezési ügyeiben. A levéltámokok alkalmazási feltételeit az 1883: I. te. szabályozta. Eszerint thj. városi és vármegyei levéltámok csak az lehetett, aki legalább nyolc gimnáziumi osztályt elvégzett és az Országos Levéltárban rendszeresített vizsgabizottság előtt letette a kezelői szakvizsgát, amelyen megfelelő magyar, latin és német nyelvi ismeretekről, továbbá jó helyesírásról kellett számot adni. A szakvizsga rendszeresítése elősegítette, hogy a levéltámokok kellő szakismerettel rendelkezzenek. Első ízben a belügyminiszter 125 000/1902. rendeletével kiadott Vármegyei Ügyviteli Szabályzat (VÜSZ) 235-243. §-aiban foglaltak próbáltak egységes kezelési gyakorlatot kialakítani a vármegyei levéltárakban. A VÜSZ-höz az Országos Levéltár részletes levéltári szabályzatot is összeállított, de ennek kiadása elmaradt. Az Országos Levéltár 1914-1916 között - most már kifejezetten a szakmai felügyelet előkészítése céljából - a helyszíneken felmérte a törvényhatósági levéltárak állapotát és hiányosságait. A munkát Komáromy András országos levéltámok végezte el, aki jelentéseit elkészítette, azonban a háború és az ösz- szeomlás miatt a tervezett intézkedések nem valósulhattak meg. A vármegyei levéltárak gyakorlatilag csak a vármegyei szervek iratanyagát őrizték, a nem thj. városok és a községek iratait nem vették át. II. A Magyar Országos Levéltár története A mohácsi csatavesztés és az ország három részre szakadása után a középkori királyi levéltár egy része valószínűleg - mint már említettük - a budai várban a törökök kezén volt, ahol 1686-ban pusztult el, széthordott részei pedig különböző helyeken lappangtak. A királyi Magyarország nemességének jogai biztosítása miatt fontos volt az országos iratok felderítése és összegyűjtése, ennek érdekében már a 16. század negyvenes éveitől erőfeszítéseket tettek. A Habsburg-házi király Bécsben székelt, itt alakultak ki az udvari kormány- szervek, és itt működött a Magyar Kancellária is. A magyarországi igazgatási szerveket (Magyar Kamara, Helytartótanács) a magyar fővárossá lett Pozsonyban szervezték meg. Valamennyi említett szerv a király közvetlen alárendeltségében tevékenykedett, a magyar országgyűlés semmilyen hatáskörrel nem rendelkezett velük kapcsolatban, irataikat is maguk őrizték. A korabeli felfogás ezeket az iratokat és a magyar bírói szervezet (Kúria, személynök, országbíró, nádor, tárnoki szék) iratait sem sorolta az ország iratai közé. Ilyen körülmények között az Országos Levéltár előtörténete a nádorhoz és a rendi országgyűléshez kötődött. Levéltártörténeti szempontból is fontos volt, hogy a király hosszú időszakokon át (1530-1554, 1562- 1608,1667-1681) nem nevezett ki nádort, és gyakran nem hívta össze az országgyűlést sem. Nádasdy Tamás nádor (1554-1562) családi levéltárában őrzött egy „Privilegia Regni Hungáriáé” feliratú irattároló zsákot, amelyben az ország csekély mennyiségű iratai voltak elhelyezve. Tárgyuk: I. Ferdinánd és János királyok béketárgyalásai, törvényszövegek, a csehekkel és az erdélyi rendekkel folyt tárgyalások, végvári költségek és a 10
