A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár plakátjai, 1956
1956 • Vers - Reményik Sándor: Ahogy lehet (201 mm x 290 mm)
Reményik Sándor AHOGY Fogcsikorgató türelemmel Összeszoritott szájjal — Krisztust követő bus próbálkozással, Majd daccal, lobbauóval, Fojtott igével és visszanyelt szóval, Tennyérrel, mely sima örökké, Csak a zsebben szorul ököllé — Keserű, tehetetlen nevetéssel — Békülve meg akármi rendeléssel — Nem csodálkozva már — és csodálkozva mégis, Hogy rajtunk ez is, az is megesett: Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan Kínszenvedést virágzó életet. Ahogy lehet ... Megalkuvás zsoltárát énekelve, Végtelen rabmenet be.; csak megyünk. Nincs semmi fegyverünk. Fegyvertelen a lelkünk lazed'sa, Pedig a vérünk mind n cseppje vágyik, Vágyik a Péter vad mozdulatára, Amikor Istenének védelmében A Málkus fülét hirtelen levágta. Kik vagyunk mi ? ó, nem az Alázat, Csak a megalázott- g fiai. Nemzedékek büszke hídfői közt Görbülő hid, görn eg > ámenet: Testvéreim, bizony nem élünk jól mi, Nem apáinknak tetsző életet. De aki máskép tehetne helyünkben, Az vesse reánk az első követ! Minden percünk kínzó kiegyezés: Ahogy lehet . . . Testvérem, harcos hős, alkuvások hőse, Félbenmarad, megmásul mondatod? Egy szikra talán mégis zengve pattan LEHET.. Lángörvényből, mely benned kavarog. Dagadnak benned árvizes erők. Zúdulna niagarás zuhatag: Elégedj meg, ha megtöltessz belőle Kristálytiszta vízzel egy poharat. \ isszaszoritnak, hátrább, egyre hátrább. És amit meghagynak, egyre kevesebb : Hát vesd meg lábad ott, ahol megáll hatsz, 8 azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet, Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, A töredéket eltört mondatodból. Minden megmaradt árva keveset: Ahogy lehet. . . Láttad a Karsztok szirt-sivatagában A liliputi termőföldeket? Pár négyzetméter — amit a lavina, A kőgörgeteg könnyen eltemet S a Karsztok boldogtalan magvetője, A földmivelés madárijesztője Ezt a kis humuszt mégis szereti. Kicsi kőkerítéssel keríti. Pedig szinte sírjának is kevés. Ó karszti sors, 6 karszti temetés. Te is, testvérem, karszti sodrodat Fogadd el, s védd meg karszti földedet, Azt a sírodnak is kevés humuszt, Azt a pár négyzetméternyi helyet, S azt a fölséges isten-lábnyomot. Mit a lavina minden rohama Eltörölni még sohasem tudott. Védd ezt a talpalatnyi telkedet, Cserépkancsódat és tűzhelyedet, Utolsó darab száraz kenyered ! De azt aztán foggal, tiz körömmel. Démoni dühvei és őrült örömmel — Ahogy lehet ... Ahogy lehet...
