Református gimnázium, Miskolc, 1944-45
6 Az internátusunk nem működött. Felszerelésének igen jelentékeny része eltűnt és megsemmisült, helyiségeit a tanítás céljaira kellett felhasználni. így a Ref. Egyet. Konvent tehetségvédelmi alapján nevelt 12 növendékünk közül 4 bejáró volt, G otthon tanult és vizsgát tett, 1 magánháznál folt elszállásolva, 1 a tanév folyamán nem jelentkezett. A tanári kar névjegyzéke és munkabeosztása Zsupán László igazgató (tört., földr.), tanította a történelmet a III. o. két. szakaszában s a földrajzot a VII. o.-ban heti 7 órában. Szolgálati éveinek száma: 30. Árokszállásy Zoltán dr. r. tanár (term. rajz, földr.), tanította a természetrajzot az I., IV., V. o. két szakaszában, a földrajzot az I. o. két szakaszában, az egészségtant a IV. o. két szakaszában, heti 22 órában, ezenkívül az orosz nyelvet r. tárgyént az I—III. o.-ban. Az I. o. főnöke. Szolgálati éveinek száma: 9. Balázs Győző r. tanár (ref. vallástanár), tanította a vallástant az I—VIII. o.-ban heti 19 órán. A Bethlen Gábor kör tanárelnöke. Szolgálati éveinek száma: 29, itt 26. Bán Kamill r. tanár (történelem, latin), tanította a történelmet a IV.. V. o. két szakaszában, a VII. és a VIII. o.-ban, gazdasági ismereteket a VI. o.-ban, latint a II. o. két szakaszában, heti 25 órában. Az Ifj. Sakk Kör vezető tanára. A II. o. főnöke. Szolgálati éveinek száma: 26, itt 22. Bede Zoltán r. tanár (mennyiségtan, természettan), katonai szolgálatra való behívás miatt egész éven át távol volt. Szolgálati éveinek &záma: 12. Csatáry Imre r. tanár (történelem, földrajz), katonai szolgálatra való behívás miatt egész éven át távoi volt. Szolgálati éveinek száma: 4. Csorba Zoltán dr. r. tanár .magyar, angol), tanította a magyar nyelvet az V. o. két szakaszában, a VIII. o.-ban, az angol nyelvet az V. o. két szakaszában, a VI., VII., VIII. o.-ban, heti 26 órában. Az V. o. főnöke. Könyvtárőr. Szolgálati éveinek száma: 17. Darkó Béla dr. r. tanár (mennyiségtan, természettan), tanította a mennyiségtant a III. és a IV. o. két szakaszában, a VII. o.-ban; p. természettant a III. o. két szakaszában és a VII. o.-ban, heti 21 órában. Isk. pénztáros. A IV. o. főnöke. Szolgálati éveinek száma: 19. Gyárfás Imre r. tanár (magyar, latin), katonai szolgálata miatt az egész éven távol volt. Szolgálati éveinek száma: 4. Imrch Zsigmond r. tanár (műv. és mért. rajz),' tanította a (mennyiségtant a II., a rajzot az I—IV. osztályok két szakaszában, a müalk. ismeretét a VII., VIII. o.-ban, heti 28 órában. Szolgálati éveinek száma: 17. Irsa Tibor r. tanár (testnevelés), katonai szolgálatra való behívás miatt az egész éven át távol volt. Szolgálati éveinek száma: 13, itt 9. Jégh Gyula dr. r. tanár (latin-görög), tanította a latin nyelvet az I., IV., V. o. két szakaszában, a VI. o.-ban, bölcsészetet a VIII. o.-ban, heti 30 órán. Szolgálati éveinek száma: 25.