Református gimnázium, Miskolc, 1941

3 FARKAS ISTVÁN PÜSPÖK 1941 november lO.-ének rideg őszi reggelén az Eszter-harang komor •zúgása adta tudtul a szomorú hírt: Farkas István püspökünket magához szólította az Ur. Ha hónapokkal előbb aggódva sejtettük és hetekkel előbb fájó bizonyossággal tudtuk is, hogy minden emberi erőfeszítés ellenére, feltartóztathatatlanul elérkezendő földi életének megszabott határához, eltávozása mégis szinte a hirtelen jött csapás fájdalmas érzésével járt. Hiszen anynyira megszoktuk — egészségében — a feltétlen figyelmet támasztó egyéniségének folytonos serénykedését, szüntelen munkára lendülő és lendítő akaratát, éjet-napot eggyé kényszerítő lázas tevékenységét s annyira ott láttuk még betegségében is — kínzó testi györelmei közben — irányító és szabályozó kezét a kormánykeréknél. Évtizedekig forgolódott iskolánk körül s rajta tartotta figyelő szemét minden megnyilatkozásán, szerette, mintha csak „Alma Mater "-e lett volna ; a mult világháborúban az első hívó szóra beállt óraadó tanáraink sorába is. Amikor a papszeri paróchia volt az otthona és útja naponkint itt vezetett el iskolánk előtt, talán nem multak el úgy hetek, hogy útközben be ne tért volna ide. A diákság jó részét névről ismerte, otthoni viszonyait, családi körülményeit számon tartotta s szinte kutatott utána* kinek foghatja fel az ügyét. Az emberek szívéhez biztos hozzáférkőzéssel alakította ki maga körül azt a lelki családot, amelyből nem hagyta ki „munkatársait" — intézetünk tanárait —, „a legnehezebb kenyér" munkásait ; és sohasem mulasztotta el, sőt kereste a velük való közvetlen érintkezés alkalmait is. Tanévnyitó- és záróbeszédeiből, csendes napi megnyilatkozásaiból nemcsak az élet útja előtt álló ifjúság — „az élet kapujának vártásai" — iránt érzett szeretete és féltő gondja sugárzott, de tanítások voltak azok mindenki számára. „Bátran, ha kell a Golgotára is" hangoztatta gyakran s tüzes szavaiból úgy éreztük, hogy a „magyar fajtá"-ért égő szíve nagy fellobbanásai közben erre ő maga abban a pillanatban kész is. Élete a lelker niuika példaképe volt s mindnyájan kegyelettel zárjuk szívünkbe emlékét!