Református gimnázium, Miskolc, 1937

A tanári karból résztvettek: dr. Árokszállássy Zoltán, Bán Kamill, Csorba Zoltán, dr. Darkó Béla, Imreh Zsigmond, Király Uzor, Szabó József és Zsupán László tanárok. A kiránduló tanulók névsora: Fejér Gyula, Fischer György, Hoffmann György, Pósa Péter VIII., Fekete Gyula, Gaosal Géza, Gergely Sándor, Horváth Endre, Kendy Zoltán, Kerékgyártó Kálmán, Komjáthy Zoltán, Nádler György, Sztehlo Zoltán VII., Almássy Barna, Englender Sándor, Grillusz Vilmos, Halmos István, Huszti László, Kovács Lajos, Schmoll János, Svingor Jenó', Szabados András VI., Mikuleczky István, Szalontai Károly V., Mikuleczky Sándor IV. o. tanulók. Egyesületek és magánosok adományából — melyek az „Alapítványok, adományok" cím alatt olvasihatófc — a tanári kar 2 kiváló diákot részesített teljes tanulmányi ösztöndíjban: példás előmeneteléért Galambos Lajos VI. A) o. tanulót, a festészet terén tanúsított tehetségéért és eredményéért pedig Seres János VII. o. tanulót. így összesen 35-en vettek részt a kiránduláson. A diákok előzetesen rövid olasz nyelvi oktatásban is részesültek; dr. Kiss Kálmán tanár heti 1 órában tanította őket. Olvasták a kirándulásra vonatkozó kalauzokat, szépirodalmi és művészeti könyvelhet. A tanári kar 5 tagja vetítettképes előadásokat is tartott; Szabó József Olaszország földrajzáról, Paragh László a Forum RomanumróL és Pompeiről, Bán Kamill Velence, Firenze, Róma és Nápoly történetéről, Imreh Zsigmond Itália építészetéről, szobrászatárói és festészetéről stílustörténeti szempontból és Csorba Zoltán a teljes útiprogrammról. Tehát április 6-án mondtunk búcsút avasaljai metropolisunknak. Pár óra múlva már Budapesten csodáltuk a Vár, a Mátyás-templom és a Halászbástya szépségeit, fővárosunk tündérszép körképét. Ezzel a szép képpel a szívünkben robogtunk el az ezüstfényű Balaton mellett, éjjel a zord Karszton át le reggel az Adriai-tenger partjára, Olaszországba. A bővizű folyókon az eper- és szőllőskertek országán át értünk ,első állomásunkra, a lagúnák királynőjéhez, Velencébe. Furcsa látvány volt nekünk a vízbenálló villany- és távíróoszlopsor mellett hídon futni be a lagunákra épített városba. Szemeink a cölöpöket keresték, s egy kőváros emelkedett ki előttünk fenségesen. Hogy nem illúzió, arról összes érzékszerveink hamarosan meggyőztek bennünket. Első utunk természetesen a Szent Márk-térre vezetett, illetőleg kanyargott rengeteg szűk sikátoron át. A képekről oly jól ismert látvány a valóságban mégis felülmúlt minden várakozást, a színek még élénkebbek, a gótikus díszek még csipkefínomabbak ,s a látnivalók zsúfoltabbak voltak, mint vártuk. A tér sok érdékessége, a templom kívülről, belülről, az óratorony órákig lekötötték figyelmünket. Majd ezer tekervényen át Colleoni pompás lovasszobrát s a velencei pantheont tekintettük meg. Este kisebb csooprtokban az elmaradhatatlan gondolázás következett. Másnap reggel korán felköltöttek bennünket a szomszédos Frari-templom harangjai. Hívó szavukra át is mentünk Canova síremlékéhez. Azután a történelmi büszS'e Velencét ismertük meg a Dogék palotájában s ólomkamráiban. Papirkapu, Sóhajok hídja, Tintore,tto paradicsoma és még mennyi név és kép kelt most életre előttünk! Délután végighajóztunk a Grand Canalon s a fürge vaporettóról figyeltük a Vendremin, Pezzaro, Ca d'Oro, Foscari paloták sorsát, a karcsú Rialtót, majd ki a Lidóra, az igazi, a végtelen tengerhez. Hazafelé felmásztunk még a Campanilébe, hogy áttekintsük ezt a nagy mozaikképet. A magasztosságból a józan diák29