Református gimnázium, Miskolc, 1936

pedig éppúgy nem felelnek meg a valóságnak, mint az, hogy Petőfi rossz diák volt. Ebből az iskolából is a régi értesítők alapján a közéleti férfiak egész sorát tudnám felsorolni, akik intézetünknek díszei voltak, ma tekintélyes pozíciót töltenek be, városszerte elismert emberek, sőt vannak köztük nagyon híres emberek is. Ezekről ritkán esik szó, ha azonban néha megtörténik, hogy az életben karriert csinál valaki, aki annak idején nem tartozott a jó tanulók közé, akkor az ilyen ritkább eseteket oly sűrűn emlegetik, hogy a közfelfogásba belerögződik az a téves hit, hogy a gyengébb tanulók az életben jobban boldogulnak. — Kétségtelen, hogy sok kiváló tanuló tört már le az életben, ámde miért! Egyik ok az anyagiakban való szűkölködés. Sok szegény jó tanuló a középiskolát is csak úgy tudta elvégezni, hogy kiváló tanulmányi előmenetele folytán tandíjkedvezményhez jutott, mihelyt azután az életbe kikerült, elmaradt a segítő kéz. Ez azonban már nem az egykori jó diáknak, hanem annak a társadalomnak a vétke, amely az arra érdemes ifjúnak nem nyúlt a hóna alá segítő kezével, úgy mint annak idején a középiskola tette azt. Ismertem nem egy fiatalembert, aki anyagiak hiányában nem mehetett arra a pályára, melyhez hajlama lett volna, más pályára ment tehát és ott nem ért el olyan eredményt, amilyen tőle, a volt jeles diáktól várható lett volna. Persze a körülményeket nem ismerő és mélyebbre nem látó emberek ilyenkor is megszólalnak: „íme, az egykor jeles diák letört, lemaradt!" Ezzel a felfogással szembe kell szállni, mert az ilyen nyilatkozatokban burkolt, vagy nyíltan hangoztatott szemrehányás van a középiskolai tanárság által végzett klasszifikációval szemben! Pedig ilyen esetben bárkit lehet inkább okolni, mint éppen azt a középiskolát, mely lehetővé tette a szegénysorsú jó tanuló számára, hogy tanulmányait elvégezhesse! Van még sok oka is az életben való letörésnek: a nagy általános művelteéggel biró emberekben rendszerint ki van fejlődve a szociális érzék, a finomság, mások iránti udvariasság. Bármily tiszteletreméltó tulajdonságok ezek, a mai lüktető világban nem nagyon szolgálják az emelkedés lehetőségét. Bizonyára •ezt sem a jó diáknak, vagy volt tanárainak fogjuk felróni, hanem azt a gondolatot kelti bennünk, hogy nem az iskolát, hanem az életet kellene megreformálni! Nem hiszem ugyanis, hogy akadna komoly ember, aki azt javasolná, hogy mivel az életben sokszor a tülekedő, két könyökkel dolgozó emberek érvényesülnek (többnyire csak a maguk javára, de a közjó kárára), tehát az 5