Református gimnázium, Miskolc, 1935

zott el az Akadémiában tartott remek emlékbeszédében. Éppúgy, mint jó évszázaddal azelőtt a nagy magyar lángelmének, Tótfalusi Kis Miklósnak sírja felett kérlelhetetlen ellenfele, Csepregi Turkovics Mihály szólt könnyes szemekkel békés búcsúszót. Ez az önvallomás, ebben az életjeligében foglalt alázattal teljes princípium magyarázza meg az ő írói szerénységét is. Berzsenyi is, mint jó évszázaddal azelőtt a nagy magyar lángelmének, Tótfalusi sok fedezik fel és indítják el a halhatatlanság útján. Kazinczy, a „szent öreg" gondos buzgósága s a tudós dunántúli evangélikus püspök, Kis János barátsága nélkül talán a feledés vizében húnyt volna ki költői csillaga kedves lankás birtokán, melyet oly forrón szeretett egész életében. Meg kell tehát éreznünk Berzsenyiben a mi emberi énünkkel való szerves kapcsolatot. Az örök-emberi összetartozásnak ez a jóleső érzése, ez a tisztult és nemes emberi kongenialitás ünnepelteti ma velünk vívódó hazánkban s abban is a mi leginkább vívódó evangéliumi egyházunkban az ő fennkölt szellemét. A gyarló földi élet porbasujtó és mégis égig emelő tudata, mely fiatalon elhúnyt kortársának, Csokonainak két remek sorában ma is nekrológok mottója: „Csillagok közt kordnak aetJieri szárnyaim, De a sír partjára húznak ón lábúim:" ez az ő evangéliumi élet- és világszemléletének tartó pillérje. Az a magyarhoni evangélikus egyház, mely oly sok tündöklő szellemmel ajándékozta meg a nemzeti géniuszt: Berzsenyit, az óklasszikai költői iskola fejedelmét is magáénak vallja. Egy költőtitánt nevelt ki magából az a kis kemenesaljai, evangélikusnak maradt tömböcske is, mely néhány palóc falun s a brassómegyei hétfalusi csángókon kívül vérség és származás szerint is mágyar fajú. És csodálatosnak tetsző dolog ugyan, de éppen azért van ez úgy és azért igaz is, hogy ez a mély gyökerű, evangéliumi alázatos hit, az emberi élet porszem-voltának tudata aranyozza meg költészetét fennen szárnyaló lendülettel és azzal a férfias erő teljességgel is kifejezésben és hangban, mely őt hazánk legnagyobb ódaköltőjévé avatta. A modern népek irodalmában is — bátran kimondhatjuk — csak elvétve érnek fel egyesek az alanyi költészet csúcsára, az ódai fenségnek arra a fokára, amire ő. A magyar irodalomtörténeti értékítéletek pedig mind megegyeznek abban, hogy mintaképénél, a tavaly ünnepelt kétezer éves Horatiusnál is magasabbra szárnyalt költői 7