Református gimnázium, Miskolc, 1935
vent által a ref. iskola számára kiadott (IV-VII.) sincsenek sem mint kötelező, sem mint ajánlható művek felvéve, részint mint olyanok, amelyek a magasabb korcsoportok (VI—VII.) valamelyikébe tartoznak. Azonkívül sok mű annyira elhasználódott és tönkrement, hogy tanulóinknak csak az ízlését ronthatnák, miért is mint használhatatlanná vált könyvek, szintén kiselejteztettek. A kiselejtezett művek a könyvtárról e tanév folyamán készített új lelettárában fel vannak jegyezve és a konvent utasításainak megfelelően — a konventhez való felterjesztés végett is — külön jegyzékbe is foglalva. Az idén lépések történtek a hiányos művek pótlására, amennyiben az új könyvek beszerzésénél tekintetbe vétetett, hogy oly könyvek vásároltassanak be, amelyek már egyszer megvoltak a könyvtárban és a konventi könyvjegyzék IV—V. korcsoportjába is fel vannak véve, de kiselejtezésük miatt a lelettárban számaik üresen állanak. Az újonan beszerzett könyvek az idén is már a meglevő számok alá iktattattak be, ami a lelettárban fel van tüntetve. A magasabb korcsoportba. (VI—VII.) tartozó müvek a megrostálás után a Kazinczy önképzőkör könyvtárának (V—VIII. o.) lettek átadva. Az új lelettárba felvett kötetek száma 485 mű, ebből a tanév folyamán gyarapodás 62 kötet mű 154 P 40 f. értékben. Az új lelettárban felvett összállomány jelenlegi értéke: 580 F 40 fill. A könyvtár mult évi átalányösszege 184 P 80 f. Jelenlegi készpénzvagyona 600 P 97 fillér. Kazinczy-köri könyvtár Felügyelője: Dr. Kosztolányi Zoltán c. igazgató. A KazinczyKör könyvtára ebben az évben csak 28 művel gyarapodott, mert míg a konventi ifj. könyvtárjegyzék szerint való átszervezés be nem fejeződik, nagyobb könyvvásárlásba nem foghattunk. Bethlen Gábor-köri könyvtár Felügyelője: Balázs Győző tanár. Könyvtáros volt: Újhelyi Károly VII. o. t. Állománya 700 mű. Könyvosztás volt hetenkint. Különösen a kisebb diákok tanúsítottak nagy érdeklődést. A könyvtár használatáért külön díjat nem fizettek a tanulók, a Bethlen Gáborköri tagdíj (alsó osztályosoké 50 f., felső osztályosoké 1 P) fejében használták a könyvtárt is. A könyvtár részére történt adományozásokról az egyéb adományok során történik említés. 55