Református gimnázium, Miskolc, 1934

49 „A miskolci helvét hitvallású főgimnáziumi összhangzatos énekkarnak fenntartását és tökélyesbítését mind neveléstani elvek, mind vallásos szertartási szabályzatok, mind a tanintézetnek a helybeli helvét hitvallású egyházhoz való kegyeletes viszonya — kívánják. Ezért az illető egyházi és iskolai f elsőség atyai gondoskodását a főgimnáziumi összhangzatos éneklő karra folytonosan kiterjeszti s ennek a kor, a művészet haladása szerint igényelt tökélyesbítésére kellő intézkedéseket teend. Jelenleg az énekkar szervezetének, tanításának és fegyelmezésének régi gyakorlaton alapuló következő szabályokat alkotta:" A szabályrendeletben aztán szó van egyebek mellett az énekkar ifjúsági tisztviselőiről, az énekvezérről (praecentor), a diktálóról, a négy szólamot vezető protocantorról, a jelentőről (mercurius), az első diákról (senior). Szó van az énekkar temetési működési díjáról, amely 15 írt., vidéken 30 frt. volt, s később emelkedett. Az énekkar sokáig szép helyet foglalt el az egyház és az iskola életében. Lassanként azonban, főként az 1883-iki középiskolai törvény után, elvesztette előbbi jelentőségét. Működése ugyanis sokszor elkerülhetetlen iskolamulasztással járt. A tanításokkal kapcsolatos megvendégelések (collatiok) pedig vissza élésekre és rendetlenségekre vezettek. Ezek nem illettek be a szigorúbb középiskolai rend körébe s az iskolai felettes hatóság mindezek folytán 1893-ban a jótéteményes (tandíjmentes) diákok közönséges temetésekre járását is megszűntette, a széniori hivatalt eltörölte, az énekkar pedig mind ritkábban járt temetésekre, s inkább az énekművészet elméleti és gyakorlati tanulmányozására fordította figyelmét, hogy az iskolai ünnepélyeket díszesebbé tegye s az önképzésnek is egyik hathatós és szép tényezője legyen. A régi romantikus időket felváltotta az újabb idők más jellege és néha komor komolysága, azonban a másfél százados iskolai énekkar minden időben a vallásos buzgóság és a hazafias érzés értékes táplálója volt. Én magam, több mint 40 évvel ezelőtt, ismerője és részese voltam a múltnak, mint akkori szémor, azaz első diák; most pedig tanúja vagyok a jelennek, mint igazgató. Bizonyságot tehetek róla, hogy az énekkar a gimnázium életében