Református gimnázium, Miskolc, 1934

47 kas István püspök osztotta ki lélekbemarkoló szavak kísé­retében. Az ifjúsági énekkar VIII. osztályos tagjainak jutalma­zására 12 db. oklevelet ajándékozott a kör, úgyszintén a jóté­konyság gyakorlásában is gondja volt példát mutatni az if­júságnak. Külmisszió céljaira, diákmisszióra, Szeretetszövet­ségnek eljuttatta a m;iga hozzájárulását. Az Ifjúsági Segítő Egyletnek is adományozott néhány tankönyvet. A Csík Dá­niel alapítványt 20 pengővel növelte. A kör felügyelő tanára volt: Balázs Győző. 3. Ifjúsági Énekkar. Az ifjúság köréből válogatott 134 énekes, mint a múltban, úgy ez évben is szép és dicséretes munkát végzett a karéneklés fejlesztése terén. Különösen buz­dító hatással volt az énekkar tagjaira azon körülmény is, hogy ebben az iskolai évben érte el a gimnázium énekkara fennállásának 150-ik évfordulóját. Lelki büszkeséggel töltött el minden egyes diákot az a tudat, hogy ő ezen a nevezetes évfordulón tagja lehetett az énekkarnak. Ez a büszke tudat eredményezte a pontos óralátogatást s így a művészi össz­hangzatos éneklés fejlesztését. Az énekkar vezetője Péter József elemi iskolai igazgató, felügyelője, ki minden egyes alkalommal megjelent az össz­próbákon, lelkesítőleg hatva az ifjúságra, Balázs Győző ta­nár volt. Nyilvánosan szerepelt az énekkar szopt. 11-én, okt. 6., okt. 31-én, dec. 16-án, vallásos ünnepélyen, Bethlen Gábor­köri gyűlésen két ízben, jan. 13-án templomi ünnepélyen, jan. 31-én Madách-ünnepélyen, febr. 16-án rendezett diákbálon, márc. 15-én az ifj. ünnepélyén és a Kossuth-szobornál, márc. 15-én délután a Bethlen Gábor-kör által rendezett műsoros esten Hejőcsabán, ápr. 8-án Rákóczi-emlékünnepen, jún. 2-án az ifjúsági önképzőköri jubiláris záróünnepélyen, ugyanezen a napon a konfirmációi emlékünnepen. A felsőbb osztályú növendékek közül férfikar is alakít­tatott, melynek 50 tagja volt s ez a kar is szerepelt négy íz­ben, kellő sikerrel. Ezenkívül volt még egy kisebb vegyeskar is, mely szintén szép sikert mutatott fel. Betanult az énekkar több hazafias, nép- és műdalokat, a betanult darabok száma mintegy 22-őt tesz ki. Az énekkar tagjai közül azok a VIII. oszt. tanulók, kik huzamosabb idő óta tagjai voltak az ének-

Next

/
Thumbnails
Contents