Református gimnázium, Miskolc, 1933

27 C) A tanári testület munkája. a) A tanári kar létszáma az igazgatón kívül 16 rendes, 2 helyettes tanár, 3 óraadó, 6 hitoktató. b) Helyettesítésre addig volt szükség, amíg a múlt tanév végén elhúnyt Vértesy Sándor állami kinevezésű tanári állása betöltésének folyamata befejeződött. Ezt az állást Márczy Béla itteni egyházhatóságilag választott tanár nyerte el„ az ő helyére pedig ekkor Kovács Mihály helyettes tanár lépett, akinek he­lyére pedig már a tanév folyamán Komáromy Béla választatott meg. Mindezek folytán a tanév elején négy és fél hónapig he­lyettesítésben tanított dr. Jégh Gyula német nyelvet az I. A) osztályban, Kovács Mihály német nyelvet a II. A) osztályban, Márczy Béla magyar nyelvet a II. B) osztályban, Bán Kamill német nyelvet a III. A) osztályban. c) Szülői értekezlet volt 1933 dec. 8-án, amidőn az igazgató bevezető fejtegetései után Márczy Béla és Csorba Zoltán~e\ő­adói előterjesztései alapján az értekezlet felsőbb hatósági ren­delkezésre főkép arról tárgyalt és döntött, hogy második mo­dern nyelvül melyiknek és milyen módon való bevezetése kí­vánatos. Márczy Béla a németnek, mint első modern nyelv­nek, Csorba Zoltán az angolnak, mint második modern nyelv­nek a jelentőségét fejtegette. Az értekezlet határozatai: 1. Két modern nyelv tanítása helyes. 2. Nem tartja célszerűnek, hogy a második modern nyelv tanítása a gyermek vagy a szülő akaratától tétessék függővé. 3. A második modern nyelv taní­tásától eredményként a társalgási készséget várja. 4. Tapasz­talja a nyelvtani ismeretek hiányát s az alaposabb nyelvi lecke­előkészítés szükségét. A tanulók munkája általános könnyíté­sének fontosságát hangsúlyozza. d) A tanári karnak iskolánkívüli egyesületi, közművelődési, társadalmi, tudományos és irodalmi tevékenységét, a következő adatok tüntetik fel. Csorba György egyházkerületi középiskolai előadó, a sáros­pataki ref. gimnázium és a miskolci ref. leánygimnázium kö­zépiskolai felügyelője, az alsóborsodi ref. egyházmegye tanács­bírája, a Miskolci Rádió Egyesület elnöke, az Országos Közép­iskolai Tanár Egyesület Miskolci Körének díszelnöke, a KANSz.

Next

/
Thumbnails
Contents