Református gimnázium, Miskolc, 1930
18 volta áldásos összetevői annak a tisztultabb valláserkölcsi szellemnek, melyből az intézet távozó növendékei évről-évre nyereséges tőkét visznek magukkal az élet küzdelmeihez. A tanítás imával kezdődött és végződött; a vallásórákon a kezdő éneklés és ima után öt-hat perces bibliamagyarázatban részesültek a növendékek. A konfirmációi oktatás a IV. osztályban történt. Úrvacsorával élt a tanárkar vezetése alatt az ifjúság konfirmált része a szorgalomszak idejére eső két alkalommal. A Középiskolai Missziói Bizottság kiküldöttjeinek közreműködésével eredményes konfirmációja volt külön a négy alsó és négy felső osztálynak, ami bizonyára megtette a maga jótékony hatását. Konfirmációt nyertek: Azary Béla, Bakó István, Balogh Ferenc, Bánó Imre, Beregszászy Ferenc, Bélley István, Bödön László, Csorba József, Csorba Sámuel, Faragó Lajos, Főzy László, Gönczy Jenő, Háyer Géza, Ináncsy Zoltán, Kiss Pál, Kocsár István, Kolossy Kálmán, Kormos Tmre, Kovács János, Laczi Károly, Mihalik István, Molnár István, Pap Zoltán, Páhy István, Poczik Lajos, Puskás Zoltán, Simko István, Szalay Jenő, Szarka Károly, Szász Ödön, Szendy János, Tompa József, Tamáska Dénes, Ughlyay Sándor, Vas Sándor, Zsebesy Béla IV. osztályos tanulók; Pusztai Zoltán és Vályi József V. o. tanulók és Gálócsy Árpád VI. o. tanuló. h) Iskolai kirándulások. Az idén nagyobb kirándulás nem volt. Minden osztály volt azonban a közeli vidékekre 1— 1 napos kisebb kiránduláson. Ú. m.: Az I- A) és I. B) osztály május 21 -én Görömböly-Tapolca vidékén. A II. A) és II. B) osztály május 18-án Perecesbánya és Királykút vidékén. A III. A) és III- B) osztály május 19-én Lillafüred és a Szinva-forrás vidékén. A IV. osztály május 19-én Lillafüred és a Garadna-völgy vidékén. Az V. osztály május 21-én a felső Szinva-völgyben s a Hollós-tetőn. A VT. és VII. osztály május 20-án a Szentlélekhegy4etőn. i) Hivatalos iskolai látogatások. Az állami felügyeletet dr. Finály Gábor főigazgató teljesítette, aki 1931. január hó 12—14-én végezte iskolai látogatásait. A tiszáninneni ref. egyházkerület részéről Domby László leánygimnáziumi igazgató, középiskolai előadó 1931. évi március hó 19—23-ik napjain látogatta az iskolát. A látogatások után tartott konferenciák a tanári kar pedagógiai és didaktikai munkájának