Református gimnázium, Miskolc, 1929

18 alsó teremben 1200 C. hőfok várja a koporsót. Fölcsap a láng-. Sisteregve vált porrá egy ember, hogy kis szelencébe zárva, be­vonuljon örök nyugvóhelyére, a nagy kőfal egyik kis három­szögébe. Délutánokon Baden, Schönbrunn, Kahlenberg, este a kivi­lágított város, a Práter. Külön gyönyörűsége a fiúknak, hogy az idei fürdőidényt Baden kénes fürdőjében kezdik. Schön­brunn. Megint a császárok világa. Meglep a nagytermek meny­nyezet freskója. Gobelinek, porcellánszoba, rokkaterem. Millio­nenzimmer. Ferenc József diófa dolgozója. Mária Terézia kiállí­tás. Nyüzsgő néptömeg a kastélyban, üldögélők a parkban. Ezek az emberek hálásak lehetnek császáraiknak. Emlékeikben kime­ríthetetlen kincsbányát hagytak hátra számukra. Még az utolsó délután Kahlenberg magaslatán. Hadd follyon össze a sok rész­letélmény. Alattunk a Duna két partján a templomos, teres, palotás város, szélén a riesenrados Prater. Esteledik. Drága, szép bécsi nagy nap — vége. Salamander a vendéglőnkben. Im ballag már a vén diák . . . Házigazdánk csaknem könnyez. Hazafelé kora reggel hajóra szállunk. Mint egy várat fog­laljuk el a hajó orrát, onnan öntjük el a fedélzetet jókedvünk­kel. Dévény! Mikor lesz ismét magyar kapu? Az idő kellemes. Bokros, fás, igen kedves part. A Kis-Alföld. Pozsony. Mielőtt hajónk a kikötőbe fut, cseh zászlót húz fel. Hová lett a magyar diéták városa? Föltűnnek a magyar Középhegység, a magyar Érchegység darabjai. Int a dómos Esztergom. Isten hozottat zúgnak a Börzsöny, Pilis erdői. Visegrád vára a nagy mult büszkeségével tekint le. A pesti lámpák fénye mind erősebb lesz. Budapest! A parton jobbra a vár, balra a parlament, szemben a kivilágított Erzsébet-hid, minden lámpája, mint megannyi csillag ragyog a Dunára, amit bearanyoz lékünk forró magyar szeretete, üdvözlő huj-huj-hajránkat diadalmasan zúgatják a falak. Csodáltuk a császárok városának sok százados szépségét, fejlettségét, de most a rajongók lelkesedésével együtt valljuk: Budapest volt, s számunkra marad minden idők legszebb metro­polisa. i) Hivatalos iskolai látogatások. Az állami felügyeletet dr. Finály Gábor főigazgató teljesítette, aki 1930 március hó 6—8-án végezte iskolalátogatásait. A tiszáninneni ref. egyház­kerület részéről Domby László leánygimnáziumi igazgató, középiskolai előadó, 1930 március 24—25. és április 4—5. nap-

Next

/
Thumbnails
Contents