Református gimnázium, Miskolc, 1926
VIII. IV. Ösztöndíjak, jutalmak és egyéb jótétemények. a), b) Az igazgató tanács a tanári kar javaslatára 85 tanuló közt 516 pengő ösztöndijat, illetve jutalmat osztott ki (a jutalomkönyvek értékét is hozzászámítva). A jutalmazások az iskolai és külső ösztöndíj alapítványok jövedelméből, az „Adományok" cim alatt felsorolt jutalomadományokból s — mintegy az alapítványi tőkék kamatai pótlékaként — az iskolai pénztár hozzájárulásából) történtek. Ezért az egyes jutalomtételeknél a források külön megnevezése csak a nagyobb és szorosan meghatározott rendeltetésű ösztöndijaknál és jutalmaknál történt. ösztöndijakat, illetve jutalmakat nyertek: A VIII. osztályból: 35 pengőt: Vizsolyi Kálmán, részben Pollák Lajos adományából, részben a „Horváth Lajos-alap"-ból a tanulók alapitványszerinti döntése alapján, 30 pengőt: Puky Ferenc Pollák Lajos adományából, Balázs Csaba Vámos Imre adományából, 8 pengőt és egy 10 koronás aranyat: Malmos László, a Farkas István esperes és a Misk. Ker. Hitelszövetkezet adományából, a történelem tanulásában mutatott szorgalma és elért eredményei jutalmául; 5 pengőt: Román Zoltán a „Yay Elemér" alapítványból, amely alsóborsodi papfiunak adandó. A VII. osztályból 25 pengőt: Glück Pál, Pollák Laijos adományából, 20 pengőt : Harbács László a „Csorba György alapból, a mathematika tanulásában elért eredménye jutalmául, 15—15 pengőt : Nyomárkay Gyula Győry György ügyészs. alelnök, igazg. tanácsos adományából, Vizsolyi Dániel dr. Bukó Imre iskolaorvos adományából, Zongor Zoltán, részben Kövér Antalné adományából és a „Vértesy Sándor" alapból, a német nyelv tanulásában elére eredménye jutalmául; 10 pengőt: Weiszer Elek Kövér Antalné adományából. A VI. osztályból: 25 pengőt: Klein György a Pollák Lajos adományból, 10 pengőt: BaHha Andor. Az V. osztályból: 10—10 pengőt Hegedűs Imre, Láng István, Nyomárkay István; 5—5 pengőt: Lajos Árpád, Zombor Lajos. A IV. osztályból: 10—10 pengőt: