Református gimnázium, Miskolc, 1918-19
4 vételére, azonban a számbavett értékeket az iskolaigazgatóság ideiglenes őrizetében hagyta. Az igazgatóság el tudta kerülni az épület homlokzatáról a „ref." jelzés követelt eltávolítását és a Segélyegylet alapjaiból a kulturbiztosság által kívánt 3000 K kiszolgáltatását. Meggátolta azt a kísérletet, hogy a tanulók döntőleg folyjanak be iskolaigazgatási ügyekbe, pl. a húsvéti szünidőkérdésnél. Nem is jött elő a tanulók részéről nagyobb pozitív ténykedés a proletárdiktatúra eszméi szolgálatában, úgy, hogy a következő tanév elején való igazoló eljárás alkalmával mindössze néhány (5) ifjút kellett a felvételtől eltiltani. A tanév személyi mozzanatai ezek voltak: Új helyettes tanárokként megválasztattak Kis István, Osváth József, Újhelyi Jenő. Utóbbi már október elején eltávozott. Egy évi szabadságolásból visszatért Vértessy Sándor r. tanár, ugyancsak október hóban. A katonai szolgálatból visszatértek előbb Porcs Kálmán, majd Bihary "Ferenc, Soós Mihály, Szabó László r. tanárok. Óraadóként működött Simon Gábor ny. tanár és 1919 április közepéig Farkas István lelkész. Gyakorló tanár volt 1918 nov. 18-tól Tóth Kálmán tanárjelölt, majd 1919 áprilistól óraadó helyettes. Veszteségei voltak az iskolának dr. Tüdős István püspök, igazgatótanácsosnak 1918 okt. 8-án történt halála, mely egy régi, buzgó, az iskolával sokat foglalkozott magas állású elöljárótól fosztotta meg a tanintézetet. Elvesztettük az 1919 márc. 21-én elhunyt Lossonczy István igazgatótanácsosunkat. A március 30-án elhunyt Ozsváth József h. tanárban egy az életben sokat küzdött és szenvedett tanártársat veszítettünk el. Az influenzajárvány áldozata lett Mártha Béla III. osztályú tanulónk. Mindeme gyászeseteket részvétteljes és fájó szívvel viseltük. Az iskola kormányzatába és felügyeletébe eső változás dr. Révész Kálmán kassai esperesnek püspökké választása, kit dec. 19-iki beiktatása alkalmából tisztelettel üdvözöltünk. Az állami felügyeletet 1918. dec. havában a közoktatási kormány dr. Mázy Engelbert kassai főigazgatóra bízta, de akivel a tanév folyamán érintkezésbe nem juthattunk. Beérkezett és köszönettel vett adományok: Az előző tanév végén elhunyt Lévay Józsefnek 1000 K-ás tápintézeti alapítványa, Porcs János 1000 K-ás ösztöndíj-alapítványa, a Tüdős István ösztöndíjalapra a tanülóktól 500 K, a tanári kartól 200 K. Szathmáry József nyug. várm. tisztviselő egyik budapesti napilap háború alatti 4 évfolyamát küldte meg könyvtárunknak. )