Református gimnázium, Miskolc, 1915

16 1915 oki. 10-én kelf végrendelet szerint dr. Gomba Károly öröklöff és öröklendő vagyona felett következő módon vég­rendelkezett. „1., 20.000, azaz húszezer koronát hagyok a Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Növénytani Intéze­tének öszföndíjalapífványképen. . ." „2., Vagyonom többi részét a miskolczi ev. ref. főgimná­ziumnak hagyom oly módon, hogy annak kamataiból évenként 1500, azaz ezerötszáz korona az intézet természetrajzi, föld­rajzi, fizikai és rajzszerfárainak utaltassák ki és pedig a ter­mészetrajzi szertárnak 650, azaz hatszázötven, a földrajzinak 350, azaz háromszázöfven, a fizikai és rajzszerfáraknak éven­ként váltakozóan 500, azaz ötszáz korona. — A fenmaradó kamatösszeg a fápinfézef, illetve a megalapítandó infernáfusé legyen és református vallású, szegény sorsú, jó erkölcsű, tehet­séges jó tanulók ellátására fordíttassák. Az örökösök rendel­kezési joga Szüleim halála után lép érvénybe." Dr. Gomba Károly, aki főgimnáziumunknak 8 éven át volt szorgalmas, hűséges, szelíd lelkű tanítványa, aki a beié­helyezett reményeket tanulmányainak szép sikerű végzésével a legteljesebb mértékben valóra váltotta, aki az iskola és a fanífásügy iránt való vonzódását azzal is kifejezte, hogy a tanári pályára lépett, nagyszerű végrendelkezésével fényes bizonyságát adta annak, hogy az a nemes idealizmus, melyet benne az iskola nevelt és fejlesztett, lelkében elevenen élt és magasan lángolt. Életrajzi adataiból a következőket közöljük: Dr. Somba Károly 1889 június 11-én született Mezőkeresz­tesen. Atyja, Márton, ottani földbirtokos. Középiskolai tanul­mányait a miskolczi ref. főgimnáziumban végezte s 1908-ban tett jeles érettségi vizsgálatot. 1908 szeptembertől 1912 juniusig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem mafhemafikai és természettudományi karának volt rendes hallgatója s ter­mészetrajzi és földrajzi tanulmányokkal foglalkozott. 1912/13. és 1913/14. éveket szintén Kolozsváron töltötte, részint a tanári gyakorlati év megszerzése, részint a növénytan körébe vágó búvárlafai miatt. Közben szakvizsgát tett: Az Urfica genussal foglalkozott s ennek eredményeképen jelent meg „Az Urfica radicans Bella, Urfica Kioviensis Rog. és Arfica dioica L össze­hasonlító alak- és alkaffani viszonyairól" szóló tanulmánya, melyei doktori érfekezésképen is benyújtott. A doktori szigor­latot „summa cum laude" álloffa ki. 1914 október óta a kolozs­vári egyefem növénytani intézetének alkalmazottja volt, fudo-

Next

/
Thumbnails
Contents