Református gimnázium, Miskolc, 1911

48 dúlás épp úgy, mint a kisebb, önállóságra az ifjúságot, ismerje meg tanárának szívét lelkét, hogy belévetett bizalma és iránta való szeretete annál szilárdabb legyen ; — de nyújtson többet amannál az ismeretnek úgy anyagában, mint formájában Ha kirándulást tervezünk, teszem azt a Blikkbe vagy a diós győri vasgyárba, szóval a környékre, tudjuk, hogy ennek a kirándulásnak az említett erkölcsi hasznon kívül más célja nem lehet mint a közvetlen tapasztalatszerzés vagy a vidékről, a vidék életéről, iparáról vagy valamely más dologról. Ilyet rendezhetünk ahányat akarunk, mert a legtöbb nem igen vesz több időt igénybe, mint egy félnapot ; rendezése tehát akadályba nem ütközik. Hosszabb kirándulásnál azonban már ügyelnünk kell arra is, hogy a befektetett összeg kárba ne vesszen, azért jól kimerítsünk mindent, lássuk mindazt, ami látnivaló, tapasztaljuk mindazt, ami tapasztalható. Nyújtson az ilyen kirándulás valami olyat, amit sem az említett egy két napos kirándulások, sem iskola nem nyújthat. Ezt pedig leginkább úgy vélem elérhetőnek ha arra törekszünk, hogy az általános hatásokat gyarapítsuk a gyermek lelkében s ezzel tágítsuk a tanuló látókörét, irányítsuk ezzel a világról és az emberekről alkotott felfogását. Szerintem ez a legfontosabb feladat, amit az ilyen szóbanforgó kirándulás elé tűzhetünk és aminek az ilyen kirándulást jellemeznie kell. Ez adja meg a tanulónak önállóbb Ítéletét azokról a dolgokról, amikről addig csak mások véleményét hallotta; ez adja tneg neki azt az életfelfogást, amit semmiféle i<ko!a nem nyújthat, mert sokszor az ilyen alkalommal szerzett tapasztalat irányítója az egész életnek s talán alapja egy egész élet boldogságának. Hiszen úgy társadalmunknak, mint nemzetünknek egyik legnagyobb baja a szűk látókör. Magyar, különösen az alföldi ifjúság alig megy más pályára, mint az orvosi, mérnöki, tanári, ügyvédi stb pályákra; tehát éppen azokra, amelyekből aránylag legtöbb a produktum. Emellett elhanyagolják azokat a pályákat, amelyek nálunk — sajnos! — kevesebb tekintéllyel ugyan, de annál szebb és biztosabb jövővel kecsegtetik az embert. Fiainkat nem adjuk iparosnak, mert az ipar nálunk még mindig nem eléggé megbecsült foglalkozás; nincs iparunk, mert nem láttuk az ipar becsületét soha; nincs gazdasági életünk, mert lenézzük a becsületes kézimunkát És még számtalan olyan előítéletet hozhatnánk fel, mely akadálya jövőnknek, gátlója boldogságunknak s valamennyi szűk látókörünkre vezethető vissza. Vezessük tehát az ifjúságot messze, idegen vidékekre, mutas suk be idegen emberek életét, mutassuk meg az ipar és kereskede lem lüktető életét, tanuljuk megbecsülni a munka minden nemét,