Református gimnázium, Miskolc, 1911

34 hanyagságukból származó károk megtérítésére köteleztetnek. A 100 frt fele a bíróé, a másik fele és az esetleges kártérítés a felperesé. Az 1548:43. t.-c. szerint az előző törvénycikkben kimondott büntetés végrehajtását nem eszközlő alispánok veszítsék hivatalukat és fizessenek a főispán kezéhez 100 frtot. Az 1655:43, t.-c. szerint pedig ha az alispán egy évben legalább egyszer nem végzi a gonosztevők nyomozását vagy megengedi magát vesztegetni, a fentebb említett törvénycikk szerint büntettetik. A nemesség megyék szerint való szervezkedésének a célja az volt hogy az igazságszolgál'atás terén maguknak védelmet biztosítsanak. A középponti bíráskodás mellett szükségessé vált, hogy a vidéken legyen kihez fordulni a jogaiban megtámadottnak. Már IV. Béla megengedte, hogy az igazságszolgáltatás ügyeinek az elintézésére, a megye nemes lakosai bírákat válasszanak, akiket, mint a nemeseknek a bíráit, a királyi szolgák bíráinak (iudex servientium regis, v. iudex nobilium) neveztek. Ezen a néven először egy 1254 bői való oklevél említi őket. Majd szó van róluk az 1291: 5. t.-c.-ben. Az 1298: 26. t.-c.-ben pedig azt találjuk rájuk vonat kozólag, hogy minden peres ügy vitessék a nádor elé, ha a megyében bíráskodik, különben pedig a megyei bírák elé. A megyei bírák az ispán és az alispán mellett a szolgabírák, mint amazoknak bírótársai. Együtt tartották a megyei sedriát. A hivatalos iratok a fővagy alispán és a szolgabírák neve és pecsétje alatt láttak napvilágot Számukat a törvény négyben állapítja meg. Hogy kik közül válaszszák őket, arra nézve intézkedést tartalmaz az 1435: 2 t.-c., mondván, hogy „szolgabírákká minden vármegyében azokat kell megválasztani, akiket az illető vármegyének tehetősebb és jómódú nemesei közül annak a vármegyének összes nemesei közösen kiszemelnek ós arra valónak Ítélnek." A megválasztott nemes az állást pénzbüntetés terhe alatt köteles volt elfogadni és legalább 1 évig viselni. Ha valaki egy évig betöltötte ezt az állást öt évig fel volt mentve eme kötelezettség alól. Ugyanez a törvénycikk előírja, hogy a szolgabíráknak könnyen felismerhető pecsétjüknek kell lenni. — A szolgabírákra vonatkozó ezen határozatokat az 1486: 9. és 1492: 34. t-cikkek megerősítik s az egész intézmény ebben az irányban állandósul. A megyéket járásokra — rendszerint négyre — osztották fel, amelyeknek az ólén egy-egy szolgabíró állott. így találjuk ezt már a XIV. században s a rendszer azután is megmaradt, aminthogy ma is életben van. Mindössze a járások száma változott, a szerint, amint a megye területének a nagysága több járás szervezését tette szükségessé.