Református gimnázium, Miskolc, 1909

25 füredre, hol megháltak és május 20 án a Szentistván hegyen át a Jávorkút és a Csurgóforrás mellett mentek Visnyó községig, honnan a tavaly megnyílt vasútvonalon földrajzi tekintetben változatos és technikai tekintetben érdekes pályán haladtak el Putnokig, innen pedig este vissza Miskolczra. E kirándulás mintegy kiegészítője volt annak, melyen a mult iskolai évben a Lillafüred—Szentlélek — Szilvásváradi irányon tanulóinkat Egerbe vittük. Vezető volt dr. Kosztolányi Zoltán, A tanév végére tervezett nagyobb kirándulás a Balaton vidékére az iskolai mun­kák és ünnepélyek nagy összetorlódása miatt a jövő tanév elejére halasztatott A kirándulások költségeiből a kirándulási alap fedezett március 16-án 17 K 70 fillért, május 20-án (50 K 80 fillért. Egyházi és állami felügyelet. Iskolafentartó ref. egyházközségünk a főgimnáziumi igazgató tanács által gyakorolja az iskola vezetését és felügyeletét. Ennek tagjai közül az elmúlt tanévben különösen dr. Tüdős István esperes látogatta a tanítási órákat, a tanév végén pedig többen szoktak bizottsági tagokképen az osztályvizsgálatokon megjelenni. A tiszáninneni ref. egyházkerület a tavaszi és őszi közgyűlések elé terjesztett igazgatói jelentések alapján szokott az iskolának különösen tanulmányi állapotairól értesülni. A jelen tanévben mindkét jelentést helyeslőleg vette tudomásul Az állami felügyelet gyakorlását ez évben Géresi Kálmán debreczeni tankerületi kir. főigazgató végezte, ki 1909 december 5—7-ikén látogatta meg iskolánkat és tapasztalatai alapján megelégedését s előző látogatásai alkalmával tett megjegyzései figyelembe vételéért elismerését nyilvánította. A kultuszminisztérium által rend­szeresített szakfelügyelők közül Halász Zsigmond tornafelügyelő látogatta meg iskolánkat junius 10 én, aki több dolgot helyeselt, több dolgot kiíogásolt és figyelemreméltó szakszerű megjegyzéseket tett s tanácso kat adott. Adományok. Gyűjtések. Lévay József nagy könyvadományán kívül, melylyel könyvtárunkat több száz értékes művel gazdagította, könyvado­mányok érkeztek még: A vallás és közoktatásügyi minisztériumtól, az Akadémiától, Borsodmegyétől (Az utolsó nemesi felkelés), a diósgyőri vas- és acélgyártól (saját története), a budapesti ref. főgimnáziumtól (Az első félszázad) Ez adományok a nagykönyvtárról szóló jelentésekben vannak részletesebben felsorolva. Egyéb nevezetesebb adományok: Az ifjúsági segély egyletnek adott a Borsod-Miskolczi Gőzmalom 250 koronát, a Bor.-od Miskolczi Hitelbank 100 koronát, a Borsodmegyei Takarékpénztár 50 koronát, dr. Rácz György 80 koronát. A Tápintézetnek : a Miskolczi Takarékpénztár 200 koronát, a Miskolczi Takarékegylet 100 koronát. Buday József az időnkénti adományaiból és a. kamatok által felnöveke­dett Buday-alapból 200 koronát ösztöndíjalapítványul elkülöníteni kivánt. Tóth Benő tanár a neki járó helyettesítési stb. díjakat 51 korona 76

Next

/
Thumbnails
Contents