Református gimnázium, Miskolc, 1909

19 taiban és mindig tapasztalta érdekei előmozdításában, kívánalmai teljesí­tésében jóindulatú pártfogását. Maga az a körülmény, hogy az, aki ifjú korában a fegyver romboló erejével szolgálta hazáját, a tudományok csarnokából, e főgimnázium épületéből kisértetett nagy és előkelő közönség által utolsó útjára, jelzi, hogy a megboldogult kitűnő férfiú életének nagy részét a közművelődésnek, a tanítás ügyének szentelte; mutatja azt, hogy » az a nagy tekintély és megbecsültetés, mely a köz- és társadalmi életben kisérte, méltán illette meg őt és elhunytával iskolánkat nagy veszteség érte. Nyugodjanak mindketten békében. Ez iskola sokáig és hálásan fogja őrizni emléküket. Aki munkás és nemes élettel érdemli ki, annak könnyű lehet síri álma és aki emlékét az ifjúi meleg szívek százaiba ülteti be, annak emlékezete nem enyészik el egyhamar Igazgató tanácsunknak a történt szomorú halálesetek miatt szüksé­gessé vált kiegészítéséhez a napokban történt meg az első lépés azáltal, hogy egyháztanácsunk dr. Kovács Gábor ny. igazgató-tanárt, az igazgató tanács tagjává választotta. Az ő nagy tudasa, széleskörű tapasztalata és tanításügyi kérdésekben való jártassága bizonyára nagy előnyére fog válni főgimnáziumunknak. A jelen tanévben a tanári testület is kiegészíttetett. Miután a görögpótló tantárgyak fokozatos bevezetése az óraszámot növelte, még egy helyettestanári állás létesíttetett. Ez állásra nyilvános pályázat alapján a tanév első heteiben Tester Kálmán tanárjelölt választatott meg, aki tisztét mindvégig kellő buzgalommal és sikerrel teljesítette. Egyáltalában úgy az iskolai elöljáróság, mint a tanári kar részéről minden lehető megtörténvén tanintézetünk felvirágoztatására, azt hiszem, bízhatunk abban, hogy e százados mu.tú iskola a fejlődés útján ezután is tovább halad és megtartja eddigi jó helyét a hazai közoktatási intéz­mények közt. Az iskolai év történetét részletesebben feltüntető adatok a következők: Beírások. Beíratott a tanév folyamán 386 rendes, 10 magántanuló, összesen 396. Ezek közt református 161, más vallású 235 tanuló. Vizsgát tett 369 nyilvános és 7 magántanuló, összesen 37b. Eszerint úgy a beírott mint a vizsgát tett tanulók száma a megelőző évhez képest emelkedett. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 6 án volt a tornateremben az iskolai elöljáróság és az egész tanuló ifjúság részvéte­lével. Ének és Csík Dániel vallástanár imája után az igazgató beszédet intézett az ifjúsághoz, majd az iskolai rendtartás szabályai olvastattak fel. Az ünnepély után az osztályfőnököknél való beiratkozás történt meg. A tanítás szepl. 7-én vette kezdetet és a rendtartásilag megállapított szüneteken kívül 35 héten át tartott. Tanterv. Tanításunk az állami tanterv követelményeinek megfele­2*

Next

/
Thumbnails
Contents