Református gimnázium, Miskolc, 1902

21 önállóan kifejlett műformák szerepelnek. Ez azonban nem azt teszi, mintha a népköltészet eszmékben szegény volna, mert hiszen a nevezett három osztály megvan azért a népköltészetben is. csakhogy egymástól elkülönzetlen egységben. De nemcsak tartalmi tekintetben gyakorolt a népköltészet, üdvös, átalakító befolyást a műköltészetre, hanem alaki tekintetben is. Az idegenek sok ideig teljes joggal vethették szemünkre nyelvünk szegénységét. Csak a népköltészet felkarolásával kapcsolatban támadnak lelkes búvárok, kik felszínre hozzák elhanyagolt nyelvünk drága gyöngyeit. Akkor vesszük észre, hogy vannak zengzetes nyel vünkben olyan eredeti szókincsek, kifejezések, a melyeket szórólszóra forditani fonákság, máskép pedig lehetetlen. —• Ezek a tőrőlmetszett kifejezések: „A kit én szeretek, meg van az „szeretve", „lánggal égő teremtette", „eszem a szentedet, csalom a szivedet" stb. bár nem igazolható, de épen azért eredeti kifejezések, a melyeknek megvan a maguk elfogadott értelmük — de csak a magyar ember előtt. A ini pedig a verssorok mértékét, dallamosságát illeti, itt is örvendetes változást idézett elő a népköltészet felkarolása. Ettől fogva ugyanis költőink a klassikai elv formai méregetését, idegenszerűségét a magyar nemzeti verselésnek inkább, sőt egyedül megfelelő, szivhez szóló rythmusos sorokkal cserélték fel. A népdalokat p. o. épen a bennük levő rythmus — ezen őskölt szeti vonás — teszi olyan becsesekké. Ezt pedig — mint Erdélyi János mondja — az ének tette szükségessé. ,.Hány szótag elgörgése után jöjjön uj sor, hol szálljon, hol emelkedjék a hang, a dalfolyam, mint szellőben dülöngő vetés, mind szorosan lciszabvák s pontosan meghatározvák a rythmus által, melyet a nép öntudatlan művészete, a fül mester segítségével teremte s állapita meg.*) Mindezek után pedig érzem és tudom, hogy nagyon is visszaéltem a mélyen tisztelt közönség becses türelmével. Szeretném legalább némileg kiengesztelni azzal, hogy most már röviden végzek. Csupán annyit emlitek még, hogy a népköltészeti gyűjteményeket, melyek jelen tanulmányom alapjául szolgáltak s a melyekből néhány szemelvényt volt szerencsém bemutatni, ugy lehet tekinteni, mint a jövendő történetírás leggazdagabb forrásait, anyagának legdúsabb tárházait. Mert már is eljött az ideje annak, hogy a történetírók többé nem a háborúk kiszinezésére, hanem az egyes népek szellemének, jellemének elvonására s megrajzolására fordítják figyelmüket. A népek szelleme és jelleme pedig semmiben sem tükröződik vissza olyan híven, mint a népköltészeti termékekben. Mindazáltal a népköltészet magában véve nem czél. mely felé *) Erd. o. ni. 13. 1.