Református gimnázium, Miskolc, 1901
dett bűntények kieszelésében és összeválogatásában, ép oly ügyességet árultak el a legiaffinirozottabb hangulatkeltő eszközök halmozásában. A színpadon, a függöny felgördültekor, szembeszökő helyen rendesen láthatóvá válik az átokterhelte eszköz, a melynek az egész darabban végig oly hátborzongató szerepet osztottak. A háttérben rejtőzködő borzalmas vég vészterhes sejtelme kisér és gyötör bennünket az első felvonástól az utolsóig, a hol is ennek az általános embermészárlásnak utolsó scenája valóságos testi undorral tölti el a szemlélőt. A halálra praedestinált személyek gyötrő álmok ködfátyolán át látják előre szörnyű végokét. Müllner „Schuld"-jának II. felvonásban Elvira nászéjjelén álmából felriad : „Hugó wahnt' ich zu unifassen Unil — cin Tigor sah mich an !" Ugyanezen darab IY. felv. 8. jel.-ben, Ottó: „Bőse Traumo weckten mich." A természet erőinek ijesztő megnyilatkozásai: a nagy hó és esőzivatarok, a közeledő vihar tompa moraja, a vészterhes felhők, melyeknek méhében villámok rajzanak, sötét, csillagtalan éjjelek — alkalmas, sokszor kiaknázott hátteréül szolgálnak az e fajta drámák cselekvényének, melyeknek már a szintere is: puszta, havas vidék, („Schuld") elhagyatva álló hegyi kunyhó („24, Február"), sivár tengerparton szürke, égbe meredő világító torony („Der Leuchtthurm"), ódon várkastélyok kongó termei, megfélemlítő benyomást keltenek. Ezen szempontból különösen jellemzetes „König Jngurd :'-nak I. felv. 4. jelenete. Éjfélkor a fékvesztetten dühöngő vihar felszakítja a királyi sírbolt vasajtaját. A lecsapó villám elolvasztja a hármas koporsó vas és ezüst lemezeit, bezúzza, megőrli a faburkolatát és: „Offen liegt der Todte da!" Baljóslatú madarak rebbenése, bagolyhuhogás, pl. „Schuld" 1. felv. Elvira. Ilörtet ihr hart vor don Ohron Nicht den, Uhu „Hugó" schrcicn ?" varjúkárogás, pl. „24. Február" II. felv.: „Mit Krachzen fliegt cine Dohle," sajátszerű zörgések, hangszer húrjának elpattanása, pl. a „Schuld" I. felv 1. jelenetben Elvira: „Bilin ich bei Sinnen? Eine Saite (hárfaliúrja) sprang, — ihr Schrei Traf das iíberraschte Ohr Weiter nichts. — Bei Gott hior ist nichts neu' Nichts erschrcfkend, als mein kindlichos i:eginnen, Dernooh strelit nioin Haar empor Und ein Scliauor lauft dio Glioder Rieselnd auf und niedor," vagy a IV. felv. 8. jel.-ben: „Was profetisch mir die Harfo Mit der Saite, die gesprungen, In der Diimm'rung zugeklungen, Was du jetit beschlossen hast", kés, vagy más tárgynak jelentőségteljes leesése stb. stb. a közelítő vész rémes előérzetével borzongatja végig a dráma szereplőit:
