Református gimnázium, Miskolc, 1901

- U sebb szerek kívántattak ennél: paródia, metsző gúny, sebző szatíra. Goethe és Schiller példája szerint, — kik a német költészetnek a 18. sz. első felére visszamenő, tetőpontját pedig ugyanezen század 90-es éveinek közepe táján elérő eldurvulása, ellaposodása ellen 1797-ben csipősizű epigramma sorozattal, a xeniakkal, száltak síkra, — szószoros értelemben vett irtóháborút kellett kezdeni. Ezt megizente Platen 1826-ban megjelent ,.Die verhangnissvolle GabeP-jével. Platen első drámájának megírása óta folytonos, éber figyelemmel kisérte a színpadot. Ennek a fentebbiekben főbb vonásokban vázolt, elszomorító állapotai, jogos felháborodással, nemes haraggal töltötték el ideális tökéletességre törekvő lelkét. Anyjához és rokonérzésű barátaihoz írott levelei telvék keserű panaszszal és megbotránkozással. 1817. okt. 3-án Grubernek ezt írja: „Ich finde an ihren (a korabeli divatos költők értendők) Gedichten Vers, auf Vers, die wenig oder gar kein Sinnn habén," anyjának pedig 1825. febr. 22-én: „Les seules bonnes piéces, qui existent chez vous, celles de Schiller, de Goethe, d'Oehlenschlager,

1) ne sont que rarement, őu ne sont jamais représentées sur nos theátres, tandis que les trivialitás des Kotzebue et des Illand et les absurdites atroces des Müllner et des Houwald abondent partout." Egészségesebb, jobb viszonyok teremtésére irányuló kutatásainak és vizsgálódásainak eredményeit „Aphorismen, besonders über dramatische Kunst" (1824) és „Das Theater als .ein Nationalinstitut betrachtet" (1825) prózai dolgozataiban gyűjtötte egybe. Mindkettő, de főleg az utóbbi, valóságos kincsesbányája az eredeti, életrevaló, sok tekintetben máig is uj, fontos eszméknek és ideáknak. Csak a tárgyunk körébe vágó legfontosabbaknak felemlitésére szorítkozom. A színház, „wo jetzt Barbáréi und Trivialiiat herrschen" (Aph. 1.) nemzeti közkincs. A nemzeti művelődéstől dajkálva, együtt él, virágzik és hervad el azzal. A nemzeti érzésnek és művelődésnek tűzhelye s mint ilyen fontos tényező és éber gondossággal ápolandó. A létező bajok orvoslására ajánlja, hogy a színmű és az opera egymástól szigoráan elkülönittessék, „da das Beispiel der Oper uns gezeigt, Abgeschmacktheilt und Unsinn auf der Bühne ertraglich zu finden." Az intendatura rendszer, mint a bajok nem utolsó forrása, törlendő. Szigorú répertoiret sürget, amely felett mint egykoron a görögöknél, szakavatott műbiráló testület ügyeljen. Csak igazi költészet találjon helyet a színpadon. Megfele'ő, eredeti színművek hiányában ajánlja a kitűnő angol, spanyol, franczia és dán müvek fordításait. Hangsúlyozza a politikai, udvari és más szempontoktól független költői szabadságot, „da die Freibeit das Element der Kunst ist." A művészetnek egyedüli, legfőbb czélja csak a művészi gyönyörködtetés lehet. Mig a költői tárgyak megválasztásában, a feldolgozás módjában a szabadságot proklamálja, addig a formára, mint lényegesre nézve azt kívánja, hogy az szigorúan állapíttassák meg. Drámai tárgyakra nézve „Das Theater als ein Nationalinstitut"-jában azt tartja, hogy ezek bőségesen kínálkoznak a nemzeti életben, a mult és jelen történetében, de már 1828. okt. 23-án Fuggerhez irt levelében ellenkező véleményen van : „wiewohl man das Gegentheil behauptet, so könnte doch vielleicht unsere Zeit auf dem Punkte stehen, wo das historische Element mehr dem Epos, das biblische und ') Kopenhágai cgyot. profossor 1779 —1850. „Coreggio'-jával (1816) az u. n művészdrámák úttörője. Drámáinak tárgyát előszeretettel az ó-skandináv mondavilágából válogatta.