Református gimnázium, Miskolc, 1900

40 kaput csináltak a nagybányai gimnázium versenyző csapatával szemben anélkül, hogy az ellenfelek egyetlen egyszer betudták volna a labdát a miskolcziak kapuján hajítani, úgy hogy a ver­senybíró nem is tartotta ki velők a kiszabott 15 perczet, minthogy e jeles játékban való kitünőségök e 10 perez alatt is fényesen be­igazoltatott. A játékban részt vett tiz tanuló egyenként — a szabá­lyok értelmében — bronzérmet nyert. Itt emiithetem meg azt is, hogy az Uránia tudományos szin­ház városunkban kétszer rendezett ifjúsági előadásokat, melyeket tanulóságunk tömegesen látogatott, szinre hozta: Spanyolország, Ve­lencze, A felhők, a vas^ A XIX. század, Amerika sok okulást, nagy gyönyörködést okozó szellemes és jól elrendezett képeit, a bámula­tos mozgó fényképeket, melyek mint élő tapasztalatok s utazások eredményei hatottak mindnyájunkra, növendékeink figyelmét meg­ragadták, gyönyörködtették. A távoli tájékok, műremekek, népek látása és kényelmes szemlélése, mély benyomást tesz a tanulni ós tapasztalni vágyó lélekre, ugy hogy igazán hála és köszönet illeti meg a borsod­miskolczi közművelődési egyletet, mely ezen közvetlenül oktató, hatalmas erővel ható intézmény gyönyörűségeit városunk és köze­lebbről tanintézetünk ifjúságának is szives volt megszerezni. Adományok a tanintézet czéljaira. Hálával emlékezünk meg az is­kolai óv végén azokról, a kik iskolánk egyik, vagy másik humá­nus czélú intézményének fejlesztéséhez kegyes adományaikkal já­rulni szívesek voltak. A miskolczi takarékpénztár 400 koronát adott a tápintézetben két tanuló eltartására; a miskolczi takarékegylet 200 koronát csatolt hatodik részletül a millenium alkalmából alapí­tott ingyenes tápintézeti helye tőkéjéhez. A borsod-miskolczi hitel­bank 100 koronával gyarapitotta az ifj. segélyegyletnél eddig tett alapítványát; a borsod-megyei takarékpénztár újra 20 koronát adott segély egyletünknek. Ugyancsak segélyegyletünk alapitó tagjai let­tek ez évben Ferenczy Károly könyvkereskedő 50 koronával, László Adolf könyvkereskedő 50 koronával, Verő Izsó könyvkereskedő 50 koronával, Kardos József könyvkereskedő 50 koronával, a borsod­miskolczi gőzmalom 50 koronával és a m. csáthi ev. ref. egyház 50 koronával. Ezen pénzsegélyeken kívül báró Vay Elemér főispán úr a ma­gyar gazdák könyvével, Kun Kálmán igazgató tanácsos úr egy ré­gibb értékes könyvvel, Szabolcs vármegye saját monographiájával, Szathmáry József megyei árvagyám, egyháztanácsos úr több régi könyvvel, a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi minisztérium az osztrák-magyar Monarchia írásban és képben cz. vállalat Bosz­nia és Herczegovina kötetével gyarapították könyvtárunkat. Küldött

Next

/
Thumbnails
Contents