Református gimnázium, Miskolc, 1898
— 27 — A tanári karban hosszasabban csak Jármy Józsefet kellett helyettesítenünk, ki betegsége miatt néhány hétre kénytelen volt a budai melegfürdőket felkeresni; mi, néhány órai rövid helyettesítést kivéve, mindnyájan épen, jó egészségben iparkodtunk buzgósággal, kitartással hivatásunknak eleget tenni. Változás az igazgató tanácsban. Bizony Ákos űr, igazgató-tanácsunknak több mint húsz év óta tagja, hat év óta elnöke, ezen elnöki állásáról leköszönvén és ezen elhatározását az egyháztanács többször kifejezett kérelmére nem változtatván meg; ezen diszes állásra Soltész Nagy Albert ur választatott meg a jelen iskolai év kezdetétől fogva. Tanári karunk küldöttség által tisztelgett a visszalépő elnöknél, a ki jóakaratáról, az iskola iránt eddig tanúsított szives pártfogásáról ezutánra is biztosított bennünket; az uj elnök előtt pedig testületileg fejeztük ki üdvözlésünket. Valláserkölcsi állapot. Ifjúsági isteni tiszteletek. Hiterösités. Más vallásunk lelki gondozása. Tanuló ifjúságiink jó erkölcsös magaviseletére, mint mindig, ez évben is nagy gondot fordítottunk, s örömmel állithatjuk, hogy panaszra semmi okunk nincsen. Növendékeink minden vasárnap délelőtt a tanárok felügyelete és vezetése mellett jártak isteni tiszteletre, midőn pedig az idő mostohasága miatt a templombajárás a kisebb vagy szegényesebb ruházatu tanulókat betegségeknek tehette volna ki: meghonosítottuk az ifjúsági isteni tiszteleteket, melyeket a II. osztály tantermében minden vasárnap reggel tartottunk, énekkel, imával többször az alkalomhoz mért egyházi beszédekkel, melyeket Ősik Dániel rendes vallástanárunk lelkesedéssel, szép kidolgozásban, a tanulók műveltségei fokához alkalmazva, a reformáczió ünnepén okt. 31-én kezdve, márcz. 19-ig szorgalmasan megtartott a tanári kar tagjainak jelenlétében. Ezen ifjúsági isteni tiszteletek vonzó hatását az is mutatja, hogy más vallású növendékeink közül is voltak szorgalmas és folytonos látogatói. A 12. évet betöltött ref. növendékek vallásunk törvényei szerint, —• szorgalmasan előkészíttettek a conlirmátióra és a vizsgálatot 1899. május 14-e'n ós '21-én le is tették, midőn a hitben való megerősitités emlékéül a tanintézettől egy-egy bibliát, a vallástanár által kiállított bizonyítványt kaptak. A két felső osztály növendékei közül többen kibocsáttattak a jelen évben is, a sárospataki főiskolától hozzánk áttett legatiókra, feladatuknak úgy jó magukviselete, mint a vallástanár által ellenőrzött szónoki beszédek helyes előadása által — az illető lelkészek bizonyítványa szei'int — meg is feleltek. Az ágost. evang. vallású tanulók ez évben is Hronyecz