Református gimnázium, Miskolc, 1896

12 szerének nemzetünk s általában a művelt Nyugat további sorsára: eléggé bizonyítja az, mit krónikásaink mondanak, hogy „a még mindig hatalmas rabló kun elem csapásai alatt ez időtől kezdve nem a magyar, hanem a lengyel és orosz területek sínylenek." Alig egy század múlva azonban ujabb elemet mozgósít Kelet szelleme Ázsia fenyérein. A mongolok raja volt ez, melynek kibocsátásánál soha nem fenyegette nagyobb veszedelem a keresztyén Nyugatot. Népeket és országokat semmisít meg történelmi fejlődésük küszöbén és csak kicsiny hazánk gondviselésszerű küldetése az, mi saját fiainak hulla-halmazában bár, de gátat vet a mindent elsöpréssel fenyegető barbarismus áradata elé. Nem védbástyája: megváltója lett e ponton nemzetünk a nyugoteurópai kultúrának! De alig fejezi be a sajói vésznapban felidézett második honalapítás művét, máris ujabb ázsiai ellentét: a moha, m ed a a isrna s ellen kell emelnie védőbástyát. Ezzel az ellentéttel veszi kezdetet teljes mértékben a miszszió, mit hazánk, nemzetünk számára világ helyzete Európa történetében kijelölt. Belátja ezt mindjárt kezdetben a római keresztyénség előharczosa: Nagy Lajos, midőn mohammedán ellenes politikájának fő törekvése odairányul, hogy a keresztyénség nyugoti irányának befogadtatásával teremtsen balkán előországaiban egy, a musulman törekvések ellen sikerre] felhasználható egységes elemet; másfelől, hogy európai vállalkozás utján szorítsa vissza Ázsia félelmesen terjeszkedő népét. A nagy király szétágazó politikája, a keresztyénség belső ellentéte miatt egyik sem sikerül. Az előországok, érezve a vad ázsiai nemzet túlnyomó erejét, egymásután kezdik a magyar korona fennhatóságát a félholddal felcserélni; maguk szegődnek csatlósaivá a győztes pogányságnak; maguk nyitják meg az utat egykori hűbéruruk: a magyar király országába. A koaliczinális czélzat megvalósult ugyan, de oly korban, melyben sem a körülmények, sem a személyek nem biztosíthatták a sikert. Ugy történt. Nikápoly önbizalmat, lelkesedést önt a pogány elem szivébe; minket pedig minden további vállalatunk)>an magunkra hagy. Magunkra hagyattunk, de kétségbe nem estünk! Adott nemzetünk jó szelleme egy Hunyadi Jánost, kinek sziklalelkületén oly sokszor megtört a pogányság nyers erejének romboló hulláma, ki Belgrádot és a Vaskaput a megvert ozmán seregek vérével örök időkre s lemoshatlanul jegyezte meg. Azok a lapok, melyek az ő fényes múltját, mithoszszerű diadalait örökitik, legszebb fejezetei nemzetünk történetének. Nándorfehérvár, Nagy-Szeben és a Vaskapu, Várna és Rigómező élénk tanúbizonyságai annak, hogy