Református gimnázium, Miskolc, 1895

10 lenni kell. művész annál nagyobb, minél mélyebben fejezi ki fajának vérmérsékletét; s igy kétségkívül, úgy mint a költő, a történelemnek a legháládatosabb okiratokat szolgáltatja . . . Az összhang tehát tökéletes és a jellemvonások magokkal hozzák a remekműben amaz értéket, melyet birtak már a természetben.**) A jellemvonásokat a remekműben utánozott alakok hordják magukon; már pedig ezek természeti alkotások (tárgyak, lények) lévén — mint fönnebb láttuk — a symmetriát szerkezetük főkellékeül birják. így tehát a symmetria mellőzhetetlen a műalkotások technikai kivitelénél. A szobrász csak ugy alkothat tökéleteset, ha ismervén természetbeli mintájának arányait, azaz symmetriáját, ezt művében is keresztül viszi. A tökéletesen symmetrikus embert vagy állatot, tárgyat stb. csak ilyennek mintázhatja. Sőt ugy a szobrásznak, mint a képirónak ki kell terjesztenie a sym metria törvényét az egész compositióra is ; csak igy sikerülend művében a tömegek, csoportok arányos, helyes elosztása. Ez annyira igaz, hogy nemcsak az ó keresztyén, bizanczi és csúcsíves épités falfestményei, hanem a 15. századi remek festészet falképei is mind szigorúan a symmetria szabályai szerint szerkesztett compositiók. És ez nem is lehetett másképen. Az ó-keresztyén képírás a templomok diszitését szolgálta s mint az épitő művészet kiegészítő része, alárendelt és kezdetleges volt. Tárgyát csaknem kivétel nélkül a Krisztus-monda szolgáltatja, melyet a templom különböző falterein kellett ábrázolnia. Ezek a falterek pedig mind szabályos mértani idomok. (Az ajtók fölött háromszög, vagy félkör, a pillérekkel oszlott oldalfalakon négyszögek, a boltozaton gömb süvegek stb) s igy a festő ezen idomokba belekomponálandó az oda szánt jeleneteket, kénytelen volt a symmetria törvényeihez alkalmazkodni. A fő alak (többnyire Krisztus) a háromszögben, vagy félkörben mindig, sőt a négyszögben is a legtöbbször — a középen foglal helyet; a mellékalakok (a tanítványok) jobb és baloldalon egyenlő számban vannak elosztva. A román és csúcsíves épités korában még inkább a symmetriához fűzte a képírást az ábrázolás két uj tere, a szigorún symmetrikus beosztású ablak és szárnyas oltár. A 13. század közepén Florencz szülötte: Cimabue, lerázván a byzanczi hagyományokat, megnyitja a képírás új irányát, melyből fokozatos kifejlődés után a 15. század (cinquecento) remekfestészete állott elő. De azért nemcsak az ő, valamint az iskolájában nőtt Giotto és az utánok következők, hanem a 15 századot bevezető Fiesole és kortársainak tomplomi falképei is (s pedig legnagyobbrészt ilyeneket festettek) a legtöbbször merev symmetriával készült compositiók. Elannyira, hogy a remekfestészet legkimagaslóbb alakja, az »isteni<; Rafael Santi *•) Taine Hippolit: ,Az eszmény a művészetben.«