Református gimnázium, Miskolc, 1892

14 külső haladása és emelkedése is megkíván, bizony az állam által adott 50 ezer forintból nem építhetünk. Már pedig arra kell törekednünk, hogy a belülről szellemileg jól szervezett tanintézet kényelem, külcsin és pedagógiai tekintetben is megfeleljen a modern igényeknek. Felhívjuk egy­házunk, iskolánk elöljáróit itt, ez ünnepélyes helyen arra, hogy városunk fő-polgármesterét, irányadó köreit, képviselőtestületét építkező tanintéze­tünk irányában nyilvánítandó jótékonyság gyakorlására minél előbb fel­kérni kegyeskedjék a presbyterium útján. A czél nemes, mindnyájunkat ér­dekel. Kérni nem szégyen, szabad. Nemes czélre adni emberbaráti kötelesség. Halogatni a dolgot tovább már nem leiiet. A halogatásban sokszor veszély van. Ha látni fogja a közoktatásügyi miniszterünk, hogy munkánkat erélyesen megkezdtük, mit a felválalt kötelesség mellett tennünk is kell, bizonyára nem fog késni a hátralevő összeg kiútalványozásánál sem, mint ezt tette már azon tanintézetekkel, melyek serénykedtek építkezéseik megkezdésében, folytatásában. Sőt remélhetjük azt is, hogy államunk jóakarata ezen téren is, mint másokat, ügy még minket is segíteni fog. Hiába, egy jól szervezett tanintézet, úgy egyesek, mint a családok, társulatok és állam részéről is sokat kiérdemelhet, Örvendetes elismerésben s megelégedésben részesült tanintéze­tünk Békésy Gyula debreczeni tankerületi főigazgató részéről is, midőn tanintézetünket f. évi jun. 1, 2, 3, 4 napjain meglátogatta a minisz­teri utasítások értelmében. A jótékonyság forrása tanintézetünk részére ez évben is cser­gedezett. A miskolczi takarékpénztár jósága kegyeletes múltjához képest, jelen évben is adott a tanári dijnevelési alapra kétszáz frtot. A miskolczi takarékegylet kiváló szívessége adott a tanári nyug­díjintézetnek 100 frtot. A miskolczi hitelbank nemeslelkűsége ugyan­ezen czélra juttatott 50 frtot. A tanuló itjúság által a miskolczi népkertben május 18-án tartott tavaszi tánczvigalomból begyúlt 385 frt, melyről a részletes kimutátást értesítőnkben a tanári nyugdíjin­tézetről szóló fejezetben eszközöljük. Ugyanezen czélra adtak : özv, Ferenczi Bernátné ós Lővy József könyvszázalék czímen 50—50 forintot. Hrebenda Pál S.-Kazáról 10 frtot. Major Lajos Budapestről 10 frtot. Dr. Ráczkevy József alapított a „Kazinczy kör" részére 100 frtot. Néhai b. e. Steinfeld Sámuel, ki Miskolczon 1892. decz. 25-én hunyt el 77 éves korában, végrendeletileg hagyott 200 frtot ezen szavakkal : Hagyok a helybeli helv. hitv. Lyceumnak kétszáz

Next

/
Thumbnails
Contents