Katolikus gimnázium, Miskolc, 1942

Buday Géza „A szeretet, tisztelet s a liála érzései indítottak bennünket" — írták J9b7-ben a makói tanárok, mikor igazgatójuktól, a főigazgatóhelyettesnek Szegedre kinevezett Buday Gézától elbúcsúztak. Bizonyára ezt mondották neki Szegeden is, mikor miskaki főigazgatóvá nevezte ki a Főméltóságú Kormányzó Úr, és mi sem tudunk niiist mondani most, mikor rövid, — nekünk nagyon rövid — főigazgatói ténykedés után pihenni megy. A szeretetünk, a tiszteletünk és a hálánk kíséri őt a békés, csendesebb életbe, a nyugalomba. Mi nevelők, minthogy tekintélytisztelők vagyunk, a tiszteletet mindenkinek megadjuk, akit fölénk rendelt a sors. Hálásak azonban nagyon kevés ember iránt vagyunk és lehetünk, hiszen olyan kevesen érdemlik meg hálánkat. A távozó főigazgatót hálánk kíséri, mert bajtársunk, kartársunk és barátunk távozik el, aki magas állásában sem tagadta meg egy pillanatra sem önmagát, önmagában a nevelőt, — szívébe zárt mindnyájunkat, és mi voltunk azok, kiket aggódó, gondoskodó és féltő szeretete átölelve tartott. Oh, ha tőle függött volna a mi sorsunk, a mi tekintélyünk, a mi jólétünk, — elérhettük volna végre vágyainkat! A szeretet pedig a mi egyetlen ajándékunk, amit hálánk jeléül adhatunk azoknak, akiket ki akarunk tüntetni. Ismerjük Buday (iéza lelkét, tudjuk, hogy ő érzi a mi szeretetünk melegét, érezzük hogy neki ez a legnagyobb kitüntetés, ami embert életében érhet. Bántó volna és nem méltó hozzá, ha tudásáról, pedagógiai rátermettségéről és egyéb tulajdonságairól írnánk. Nem kell ez neki, nem számít ő erre! De kell neki az, hogy megmondjuk most a búcsú percében, hogy makói tanárai most is könnyes szemmel, felmelegedő szívvel gondolnak rá és így írnak ma is róla: „Az egyénisége, a talpig úri modora, a puritán jelleme adta meg neki mint tanár-