Katolikus gimnázium, Miskolc, 1940
30 lenka Á. VIII. A) ; matematikai és természieittudoniányi (Kósch János tanár, Csellár ö. VIII. A); modern nyelvi (Pödör László tanár, Csuha István VIII. B); sakk (Eördögh József tanár, Koncz B. Á. VIII. A); zene (Kiss Dénes tanár, Terray L. VIII. B). Az egész szervezetet a legaktívabban működő irodalmi és szociológiai csoport foglalta egységbe. Ez rendezte a gyűlések legnagyobb részét, természetesen helyet adva egyéb szakosztályok előadásaiinak is. E szakosztályok működése volt a leggyümölcsözőbb; az ifjúság szociológiai érdeklődése frisseséget hozott a gyűlésekbe, s új színt addtt az irodalmi tárgyú előadásoknak is az a tény, hogy a tárgymegválasztásnál nemcsak esztétikai, hanem szociológiai mozzanatok is érvényesültek. A szakosztály célul tűzlte ki a legmodernebb magyar irodalom rendszeres feldolgozását. Ez részben sikerült is; néhány értékes előadás hangzott el fiatal írókról, s az előadások keretében bemutattuk az írók legjellemzőbb alkotásait is. Másik tervünk, hogy It. i. a legújabb irodalmi életet a reprezentáns folyóiratok utolsó 10—12 évének feldolgozásával és bemutatásával ismertessük meg, hogy így éreztessük az írói iskolák kialakulását egy-egy lap, folyóirat körül, az idő rövidsége miatt félbenmaradt s csak jövőre valósulhat meg. Mindenesetre jó lenne, ha néhány folyóirat nem zárkózna el ridegen pár évfolyam köteteinek rendelkezésre bocsátásától, amint az egy-két esetben megtörtént. Zenét minden gyűlésünkön hallottunk. Ennek érthető nevelő célja van. Hogy e célt minél jobban megközelítsük, bírálólink egyike min. dig ismertette a bemutatott zenei mű szerzőját, munkásságát, ia zenedarab műfajára és szerkezetére vonatkozó legfőbb tudnivalókat. Újdonságot jelentette a VII. A) oszt. tanulóinak kezdeményezése: Isépy Tamás vezetésével regőscsoportot alakítottak, amely meglepő gyorsan nagyon széfc> sikereket ért el. Csak bátorítani tudjuk a fiúk e munkáját, melynek eredménye a népi és régi magyar zene alaposabb megismertetése és a valódi magyar ziene és népiség terjesztése lesz. Az 1940—41. esztendőben 1 választó, 1 megnyitó, 2 díszgyűlést, 10 rendes és egy záró gyűlést tartottunk, ugyanannyit, minit a mult éVben. A gyűlésen elhangzott 5 szabadelőadás, 14 felolvasás, 6 saját szerzeményű költemény, 8 szavalat, 12 zeneszám, 4 regős előadás. Az előadásokat és felolvasásokat — kevés kivétellel — 1. fokon, néhány esetben jegyzőkönyvi dicsérettel fogadta el a kör. A zeneszámokat és a díszgyűlések számait köszönettel nyugtázzuk. A tavaly megindult önképzökörök-közötti együttműködés az idén nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az év elején a Tóth Pál-