Katolikus gimnázium, Miskolc, 1939

4 bolás veszélyének, ímelyet legtöbbször épen azolk végeznék, akiknek érdekéiben a nevelő önfeláldozóan működik. Minden más munkakör munkása látható területen végzi munkáját, kísérleteit, és amit (helytelenül, hiányosan végzett, azt rögtön észreveheti és kijavíthatja. A nevelő,, mint egy l'estö, vásznon dolgozik, de ez a vászon, hova színeit rakosgatja, láthatatlan, és Iha a lélek ablakán át érzi is a jól aílkaknazott szín örömét, a jól végzétt munka boldog ujjongását, esetleg, (és gyakran hamarosan kétségbeesve tapasztalhatja, hogy maga a vászon beitta,, vagy idegen kéz letörölte az odahelyezett színt. Kétségbeejtő állapot!. De, —- mert a nevelő fanatikus építőművész, aki a tökéletes ember ki alakítását fáradozik, munkáját százszor is újra kezdi, mert lángolóan ég benne a vágy, hogy a kiálmodott tervet félbe ne hagyja, hogy egesz. magyart, egész munkálkodó embert, a lelhető ilegtökéletesbb észlényt formálja ki, — maga mellett olyan valakire föltétlen szüksége van, aki hasonló lelkülettel, de Istentől (kapott éleslátással a láthatatlan vásznat szintén látja, a színek elhelyezését a rokoniélek együttérzésével nézi. a csüggedő nevelőművészt bátorítja, lankadatlan munkára ösztönzi, tévedéseit kijavítja, munkáját irányítja. Ez az irányítás pedig a legnehezebb munka, még a nevelő munkájánál is kényesebb, mert ugyancsak lelket fönnáll, de a legérzékenyebb lelket a világon: a nevelő llelkét. A kívülálló felületes szemmel nézve, hozzánemértéssel bírálva él ezt az irányító munkaikört, hajlandó másvezetői eljárással azonosítani ezt a legszövevényesebb feladatot, és benne tekintet nélkül a személyre és munkára, — sablonosan intézkedni. Ám akkor téves eljárásának felbecsülhetetlenül káros következménye lesz, aminek árát nem a jelen, hanem a jövő fizeti meg. Mert bármit mutat az új korszak szülésén vajúdó jelen fokmérője, a nemzeti szellem —- és. ebbe mindent beleértünk, ami egy nemzet egészséges életéhez szükséges — az iskolában fejlődik, alakul ki. Igaz, hogy mindenki nevel, aki emberekkel foglalkozik, de az igazi alakító mégis az, aki olyan korban foglalkozik az anyaggal, midőn még hajlítható. A deformált attakot nagyon nehéz később helyessé formálni, az erőszakkal levagdalt részek csak hiányzanak, azoknak helyéi nem tölti ki semmi. Hát az alakításnál a nevelő nem tévedhet? Ő csalhatatlan? Nem csalhatatlan, bizony tévedhet. De a nevelő, úgy is mondhatnók, transzállapotban levő művész,, akihez ihletettségében csak az nyúlhat rombolás nélkül, aki önmagában is érzi ezt az ihletettséget, éis kellő módon, tapintattal és időben, az ihlet széttépése nélkül tudja megtenni észrevételeit, megadni irányításait, mert ellenkező esetben semmi más nem történik, csak kialszik az a láng, a nevelő lélekben, melynek világítása nélkül a lélek nem látható, tehát nem is alakítható.