Katolikus gimnázium, Miskolc, 1939

27 tendeje alatt először nem folyhatott le az udvaron a búcsúzkodás. így az eredetileg az udvarra tervezett tábori mise helyett a minoriták templomában vett részt az egész diákság, tanárokkal és szülőkkel együtt, az istentiszteleten, melyet Péchy Alán tartott. A szentbeszédet a végzett növendékekhez intézte, akik az oltár előtt 2 oszlopban sorakozva hallgatták az utolsó exhortációt. Lehajtott fővel, áhítattal járultak az oltár elé, hogy legszebb búcsúzásként az Úr testét vegyék magukhoz útravalóul. Szentmise után átvonultak az intézet első emeleti folyosójára. Diákok sorfala várta a ballagó nyolcadikosokat, kis elsősök szorongattak kezükben gyöngyvirágcsokrokat, s az előtérben elhelyezett emelvény körül könnyes szemű szülők keresték izgalommal végzett fiaikat. A II. emeleten megszólaltak a hegedűk, s hármas sorokban levonultak a ballagok. Az idén először szólalt meg ajakukról magyar búcsúdal: régi katonanóta, melyet hazájuktól távol harcoló magyar fiúk énekelhettek egykor, mikor meneteltek messze országok felé, túl az Óperenciás-tengeren: „Elindultam szép ihazámbul, híres kis Magyarországira!. Visszanéztem ifél utambul, szemenibül a könny kicsordult. .." Megálltak szemben a tanári karral, szülőkkel, s ekkor Zelenka Árpád, az intézet igazgatója szólt hozzájuk néhány meleg szót: „Látlak benneteket gyárak mélyén dolgozó mérnököknek, műtőasztal fölé hajoló orvosoknak, nevelőknek ... és látlak benneteket hősöknek, akik az eljövendő harcokban elhullva, vagy életben maradva, visszaszerzitek a boldogabb Magyarországot." Az intézet vezetője után egy kis elsős, Vértessy Sándor lépett az emelvényre, s csillogó szemekkel, kedves gyerekhangján komoly, nagy szavakat mondott a szeretett Alma Materről, a csodálva nézett nagy fiúkról, akik már olyan sokat tudhatnak, s olyan derék magyarok lesznek majd az életben. Átadta a kezében szorongatott gyöngyvirágcsokrot a legnagyobb nyolcadikosnak, s erre a többi elsősök is feltűzték csokraikat a ballagok mellére. Ezután következett az intézeti zászló átadása. Horváth István VIII b) osztályú tanuló férfias, csengő hangon kérte a hetedikeseket, hogy a tisztán őrzött zászlónak hű katonái legyenek, mint ők voltak. Zelenka Árpád VII. a) oszt. tanuló válaszolt az átvevők nevében: hivatkozott az együtt töltött percekre, közös munkára, sok tervezgetésre; kérte a távozókat, hogy legyenek hűek azokhoz az elhatározásokhoz, melyek együttes munka közben érlelődtek meg szívükben, s Ígéretet tett, hogy a zászlót tisztán, szeplőtleniil fogják megőrizni. Matesz István VIII. a) o. tanuló, az önképzőkör elnöke meghatódva lépett az emelvényre: szavaiból kicsengett a búcsú fájdalma, a barátoktól való el-