Katolikus gimnázium, Miskolc, 1938

5 mindig látó szülőknek, hogy az iskola sokszor akaratuk ellenére is a szándékuk szerint járt el a közös cél, a gyermek jövője érdekében. 1931 június végén és szept. 5. és 7-én 212 elemit végzett kis diák iratkozott be a gimnázium első osztályaiba. Miskolc városa, DiósgyőrVasgyár, Borsod, Abauj vármegyék küldték a legnagyobb részét és pedig hazánk társadalmának minden rétegéből. Áhítatos megilletődéssel lépték át a gimnázium küszöbét, főleg a falusiak, kik ilyen nagy épületet még soha nem láttak. A városiaknak, de még inkább a miskolciaknak nem volt új az épület, egyik-másik járt is már benne, ha ahhoz a szerencséhez jutott, hogy nagyobb testvére behozta, és megmutatta neki. Megilletődő félelemmel néztek körül; minden új volt nekik. Az udvar, ban nyüzsgött a sok diák, kik használt könyveiket ajánlották drágán megvételre, vagy körömszakadásig alkudtak a következő osztályban szükséges könyvekre, hogy valami kis haszon is legyen. A kis jövevények ott szorongtak édesanyjuk szoknyája mellett — főleg édesanyák hozták őket — vagy erősen szorították édesapjuk kezét: így könnyebb volt az új környezetet megszokni. 1023 gyermek adott lüktető életet ibban az évben a nagy vörösfalú gimnáziumnak. Egyenkint jutottak be a kis újoncok a tornaterembe, ahol sok-sok asztal volt, mindegyiknél tanárok ültek. Lopva pislogtak az asztalok felé, és úgy arcról válogatták ki maguknak: kit szeretnének tanárjuknak. Ugy magukban el is intézték volna szívük megsejtető választása szerint az első osztályok tanári beosztását, ha meg nem zavarja őket ott a terem mélyén az a hosszú asztal, ahol annyi tanár ült, majdnem mind szemüveges, és ahova mindenkinek legelőbb is oda kell mennie. Egyszer csak az igazgató előtt állanak, ki kérdez tőlük egy kis számtant, egy kis beszéd- és értelemgyakorlatot, egy kis földrajzot és ők jól-rosszul leplezve félelmüket, felelgetnek. Egyik-másiknak olvasni is kellett, vagy leírni egy-egy mondatot: „Gyere, Gyuri, gyújts gyertyát!" Valahogy ment az olvasás is, az írás is: aszerint, hogy a kis jelölt nagy félelmében dadogott-e, suttogott-e, vagy mereven szavalt-e. Még magához sem tért jóformán, már vitte az anyukája az egyik asztalhoz, az osztályfőnöki asztalhoz. Ez lesz hát az osztályfőnöke; és míg anyuka beíratta, az egyik mellette álló, itt ismerősebb diák mutatta be neki a tanárokat; az ott Podhorszky tanár úr, az ott. . . ki tudta volna megjegyezni egyszerre annyi tanár nevét. Azután elmentek, vettek könyveket, irkákat és főleg a vágyak vágyát: kék diáksapkát. Milyen büszke volt, midőn a kereskedő hangosan mondotta a segédnek: katolikus gimnáziumi sapkát! Milyen büszke volt, midőn abban lépett először az utcára. El-elmaradozott anyukától, apukától, mert minden kirakat tükör volt neki, ahol meg kellett néznie: ott van-e