Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937

26 ményt tudjon kihozni. Talán érettebb ésszel, 'ha a tanulók rájönnek a gyorsírás nagy gyakorlati jelentőségére, eredményesen magánszorgalomból elérik a kellő sikert. Az énekoktatás dicséretreméltó eredményekkel járt. Kottaismeretben biztos jártasságot nyertek, amit bizonyít az intézet nagyszerű énekkara. Az énekkar nagyszerű voltáról tanúskodnak azok a szereplések, azok az elismerések, melyeket országos nevű karnagyok és zenészek tettek. Köszönjük mindezt intézetünk énektanárának, Kiss Dénesnek. A rajzolási készség évről-évre emelkedik. Nemcsak a technikai rajztudás fejlesztésére fordítottunk nagy gondot, hanem a szépművészetek iránti érzéket is állandóan fejlesztettük. Több kiállítást megtekintettünk. A környék, Esztergom, Budapest mű vészi értékeit kirándulások keretében, szépművészeti kincseket filmekben és diapositív képekben mutattuk be. Sok gondol fordítottunk arra, hogy a szépnek, a nemes művészetnek legyenek élvezői tanítványaink és ne a mai sok felburjánzó torz művészetnek. Nagy vonalakban ismertettem munkásságunkat. Féltő gonddal állandóan figyelemmel kísértük fiaink előrehaladását, és nagy volt örömünk kezdetbeii sikereikben. Buzdítottuk tanulóinkat, hogy fáradhatatlanul munkálkodjanak, mert a tudományok körében a munka eléri jutalmát, amennyiben magában a tudományban találja azt meg, és nem az emberektől kell azt várnia. A tudományt pedig nem az viszi előre, aki sokat tud, hanem aki kutatni tud, aki megtanul tudományosan gondolkodni. Az ilyen ember jobban eligazodik minden kérdésben, nemcsak tudományának erdejében, mint az olyan, aki mindig csak tanulta a tudományt, és mást nem tett. Mások eszméit is csak úgy tudja hirdetni valaki, kinek magának is vannak eredeti eszméi. Legfontosabb tehát a gondolkodásbeli önállóság tudósnak és gyakorlati embernek egyaránt Henry Poincaré szerint: „A tudományban haladni csak az tud, aki az igazságot magáért az, igazságért és nem mellékérdek-, bői keresi. Az emberiség fenkölt törekvéseinek nagy titkát furfanggal ne keressük". El kell tehát fordulnunk azoktól, akik tiszta formalizmussal csalják önmagukat és a világot. Diákjaink megosztályozása, elbírálása a legnehezebb kötelességünk. Sok ódium hárul ebből a tanárra, mert az a téves felfogás uralkodik, hogy az osztályzatot a tanár adja, Nem, az osztályzatot a tanító tanárok együttese adja, a tanári kar. A tanár az; osztályzatot a tanári együttes- véleménye alapján alkotja meg. Ilyen körülmények között természetesen a sokszor emlegetett tanari elfogultságról szó sem lehet. Ha tudnák a szülők, hogy minden osztályzat mennyi töprengés után születik meg, nem vádolnának sen-