Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937
21 itt. ilyenkor végbemegy. Minél szebben áldozni a múltnak. így jobban bele is élték magukat az ünnep fényébe, mint mikor 900 diák közül egypár szerepel, és a többi legnagyobbrészt minden lélek nélkül szemléli annak lefolyását. így érezte át ifjúságunk, hogy a hazafiság nem üres szavak emlegetése, hanem munkát, fáradságot, törhetetlen akaratot jelent. Megértették, hogy mi a cél. Könnyes szemmel néznek a kárpáti bércek felé. Tiszta időben sóvárgó szemmel nézik a magyar havasokat. Nem csüggednek, mert már látják a feltámadás glóriájának derengő első fénysugarait. Fegyelmezés. Minden társadalmi rendnek alapja a fegyelem és tisztelet. E nélkül fiatalságot nem nevelni, csak destruálni lehet. Az ifjúság általában hajlik az engedelmességre. Ezt az engedelmességet természetesen nem állandó paranccsal értük el, hanem atyai gondossággal közeledve feléjük. Állandóan igyekeztünk az ifjúság nyomában lenni, hogy ezzel elkerül testük velük olyan bűn elkövetését, mely büntetést von maga után. Igyekeztünk a szülőket is bevonni ebbe a munkába. A fegyelmezés alapja a tekintély. A tekintély a felsőbbrendű élettartalom lefelé áramló természetes hatása. Az igazi tekintélyt nem lehet paranccsal kikényszeríteni. Nem lehet azt mondani, hogy parancsolom, hogy nekem előtted tekintélyem legyen. A . tekintélyhez nem elég a tudás és tapasztalat, bár a tekintély lényegéhez hozzátartozik a nagyobb látókör, a magasabb szellemi fejlettség, de ez nem elég. Az igazi tekintélyhez kell: élettartalom, ami szépsége az életnek, odaadó alázatosság, fegyelem, tisztaság, tudás, jóakarat, türelem. A tekintély erősugárzás. Lusta, kapkodó, idegeskedő embernek, fegyelmezetlen apának és széteső anyának nincs tekintélye. A tekintélyhez nagy nyugalom kell. Ne akarjunk veszekedéssel célt érni. Az erő akkor legimpozánsabb, mikor csöndes, nyugodt. A toporzékoló erő mindent leront és nem épít. Még a harag is Ígyen méltóságos. Arra kell törekednünk, hogy a tanuló engedelmessége emberi legyen, azaz önkéntes meghajlás, belehajlás a tekintély sugárzatába. A tanuló személyiségét mindig szem előtt kell tartani és ne akarjunk belőle automatát csinálni. Ne tekintsük olyan gépnek, akibe be kell dobni a parancs kétfilléresét, és megindul a gépezet a cselekvés felé. Igen sokszor ellenállásra találunk. Van makacsság, van ostoba ellenállási Ez a tekintély tragikuma. Ez a tekintély fájdalma. Ezen kétségbeesni nem kell. Ezen felháborodni nem szabad. Aki minden kicsiségen felháborodik, szellemi alacsonyságról tesz tanúságot. A felháborodás csak nagy és komoly esetben jogosult és lehetőleg ritkán, összeütközés esetén első szó