Katolikus gimnázium, Miskolc, 1937

19 melynek megrendezése Kronberger József miskolci apátplébános, kanonok érdeme. November 7-én este ugyancsak dicséretreméltó fegyelmezettséggel vettünk részt az eucharisztikus gyertyás kör­meneten és két úrnapi körmeneten. Minden körmenet igaztolta, hogy a hit mennyi fegyelmező erővel bír. Ifjúságot szinte ellen­őrzés nélkül lehet templomban és körmeneteken csendben és rend­ben együtt tartani. Nagy köszönet illeti az egész, tanári kart, hogy minden vallásos összejövetelen teljes számban vett részt. Látjuk és tapasztaljuk, hogy a példa bír legnagyobb nevelő erővel. Szent Imre ünnepét nagy melegséggel ünnepeltük meg. Szent Imre egyé­niségét az igazgató a tiszta ifjú követendő példaképenként állí­totta az ifjúság elé, nem pedig mint transcendentális embert. Ifjúságunk és a tanári kar tagjai nagy számban vettek részt a budapesti ünnepségeken. Első szent királyunk ünnepi emléke­zése az eucharisztia imádásával díszes és méltó volt. Olyan emlé­kekkel telítve jöttek vissza diákjaink, mely bennük egész életük­ben maradandó nyomot 'hagyott. A katolikus mélységes hit meg­vallása százezrek ajkáról szinte döbbenetes erőt mutat. Az eucha­risztia iránti hódolat hihetetlen pompával jutott kifejezésre. Aki a mélységes hitnek és a katolikus alázatnak ezt a pompás ünnepét látta és hallotta, az hitében soha nem tántorodhatik meg. Görög kat. tanulóink meggyőződéses hittel tettek eleget val­lási kötelezettségeiknek. Kozma János püspöki tanácsos, hittanár, -ok gondot fordít arra, hogy tanítványai necsak forma szerint, hanem igaz krisztusi lélekkel mélyedjenek el a katholikus élet mélységeibe. Minden róm. katolikus megmozdulásban testvéri •szeretettel vettek részt. Más vallású tanulóink az intézeten kívül részesültek vallás­oktatásban. Szigorúan megköveteltük azonban, hogy bármelyik felekezethez is tartoztak, vallási kötelezettségüknek hiány nélkiil tegyenek eleget. Vallási békétlenségnek legcsekélyebb nyoma nem volt az intézetben. Mindönki vallását köteles itt mindenki tiszte­letben tartani. Az iskolában kell, hogy a testvéri szeretet kapcsol­jon össze bennünket. Hisszük, hogy jó munkát végeztünk. Ifjúságunk megértette, hogy nem a vagyon az érték ezen a világon, hanem a szív jóság és felebaráti szeretet. A vallást és hitet első kötelességünk drága kincsként átadni a következő nemzedéknek. Ma különösen fontos, mikor az emberek szeretnek világnézetekről beszélni. Nekünk csak egy világnézetünk lehet, mit Krisztus Urunk adott. Ennek aztán végsőkig megtartóinak kell lennünk, és tőle semmi el nemi tánto­ríthat. Ezt véssük ifjúságunk lelkébe. Szépen fejezi ezt ki legna­.gyobb fizikusunk, br. Eötvös Lóránt: „A jelenkor egyik legcsodá-

Next

/
Thumbnails
Contents