Katolikus gimnázium, Miskolc, 1935

Idegen regényíróké volt a negyedik gyűlés. Francois Mauriac művészetét ismertette Domán Imre VIII. B), Sinclair Lewis regé­nyeit Biró Pál VII. A) o. t. Végül Lafontaine életéről és jelleméről tartott felolvasást Nagy Imre VII. B) o. t. s német újságcikk (egy török tárgyú anekdota) fordítását olvasta föl Kövesdi Lajos. Ez a felsorolás mutatja, hogy az egyéves munkásságra vissza­tekintő csoport célja az idegen nyelvek és irodalmak iránt való ér­deklődés fölkeltése és ébrentartása. Az európai nyelvek ismerete első­rendű fontosságú; a nyelvtanulásnak és ezen keresztül a szélesebb európai látókör megszerzésének munkáját támogatta önképzőkö­rünknek ez a csoportja s elmondhatjuk, hogy jó munkát végzett. A csoport ifj. elnöke Vajvoda Ferenc VIII. B), titkára Lannert Gyula VIII. A), jegyzője Juza Károly VI. A) és Petrik Ottó V. B) o. t. voltak. Történelmi csoport. Tanárelnöke: Duray Kálmán, diákelnöke: Csetényi Lapis Pál. Sokunknak örült a lelke, hogy megalakult a történelmi kör. Műsoraink összeállításánál főcélunk a távlatok helyes beállítása és magasabb szempontok szerint való eszmemegítélés volt. Bebizonyí­tottuk, hogy van történelemszemlélet, hogy vannak igazi értékek és csak ezután tudtuk az értékeket sub specie aeternitatis rendbe állí­tani. így akartuk a régmúlt eseményeket újaknak feltüntetni s bár a bírálatoknál a stílus követelményeit is igen fontosnak tartottuk, a főszempont, az igazi szempont mégis maga a dolgozat tartalma volt. Munkálkodásunk sok irányú volt. Előadásaink nagyrésze a ma­gyar élettel volt összeköttetésben és lehetőleg összefoglaló kérdése­ket tárgyaltunk olyan alapon, hogy azt még ilyen formában senki sem tudhatta. Műsorainkban szerepelt a mesés India, a távol Kelet hatalmas nemzetének, a Napországnak, Japánnak, a szorgalmas bul­gár népnek bemutatása, a népszövetség beható megtárgyalása, a technika csodás fejlődésével kapcsolatban a vasútfejlődés története, s mai megcsonkításunk örök szégyenfoltjának, a trianoni békepa­rancsnak jogfestése is. Matematikai és természettudományi csoport. A mai műveltség a régi, tisztán irodalmi műveltséggel ellentétben leginkább természet­tudományi emelekből áll. A ma emberéhez, ha még gyermeknek hiv­ják is, akkor sem illik, hogy csodálkozva nézze a rádiót, hogy meg­fejthetetlen talányként álljon előtte a hangos film lényege. — Ilyen szempontok hívták életre önképzőkörünket. Az év elején megtartott választógyűlésen így alakult az önkép­86

Next

/
Thumbnails
Contents